Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem pártpolitikai kérdés az államfőjelölés

A Fidesz elnökének álláspontja szerint az MSZP és az SZDSZ pártpolitikai, hatalmi kérdésként kezeli a köztársaságielnök-jelölést, ezért nem vetődött fel Mádl Ferenc újraválasztása. Orbán Viktor vasárnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában hangsúlyozta: az államfőjelölés ügyében méltatlan vita alakult ki, pedig Mádl Ferenc köztiszteletnek örvend, a nemzeti egységet öt évig jól képviselte, nincs okunk, hogy elégedetlenek legyünk vele. "Miért is nem maradhat ő?" - tette fel a kérdést.


Dátum: 2005-04-18 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:17.686380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azért kell őt onnan, úgy látom, elbocsátani, mert a koalíciós pártok úgy döntöttek, hogy márpedig ez itt egy pártpolitikai és hatalmi kérdés, nekik saját köztársasági elnök kell" - mondta. Hozzátette, hogy Mádl Ferencet, amíg nem muszáj, nem kell kizárni a jelöltek köréből.

Kitért arra is, hogy a Fidesz által az ügyben kezdeményezett szimpátiaszavazásnak közjogilag nincs következménye, hiszen dönteni a parlamenti képviselők fognak. A képviselők még pártjuk felhívását is vagy figyelembe veszik, vagy nem, de fontos, hogy tudják döntésük előtt, hogy mi az emberek véleménye - tette hozzá.

A pártelnök szerint a köztársasági elnök közvetlen választásától nem kell elzárkózni, "csak azt kell tudni, hogyha hozzányúlunk a magyar alkotmány rendszerének ehhez az eleméhez, és egy srófot eltekerünk ott, akkor a többi srófot is hozzá kell ehhez igazítani".

Nem tartja időszerűtlennek azt a felvetést, hogy az egész közjogi rendszert át kellene nézni. Jelezte, a jövőben elképzelhetőnek tartja, hogy az MDF-fel egy-egy konkrét ügyben, így például a köztársasági elnök személyének kérdésében, együttműködjön a Fidesz.

Szóba állt a feleségével

A Fidesz elnöke leszögezte: hazudik, aki azt állítja, hogy miniszterelnöksége idején törvénytelenséget követett volna el, vagy arra készült volna, így elégtételt vesz majd azokon, akik ilyet mondanak vagy írnak. Az Élet és Irodalom című hetilap személyét, a Tokaj Kereskedőházat és Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-t érintő cikksorozatával kapcsolatban is kifejtette véleményét.

"Ha bárki azt meri állítani, hogy én valaha is törvénytelenséget követtem volna el miniszterelnökként, vagy ilyesmire készültem volna, akkor azt kell mondanom, hogy egész egyszerűen hazudik, és ha ilyet mond vagy ír valaki, akkor elégtételt is kell majd kérnem" - mondta a pártelnök. Hozzátette: ugyan őt támadták meg, de egy cégen keresztül, így a helyes sorrend az, hogy a kft. rendezze a dolgot. "Helyreigazítást kértek, majd úgy látom per is lesz ebből, ezt megvárom, és utána a további jogi lépésekről majd dönteni fogok" - mondta.

Ugyanakkor, mint mondta, nem lepte meg a személyét ért támadás, mert "egy évvel a választások előtt ez így szokott történni", hiszen 2001-ben "ugyanilyen kampányújságban, ugyanilyen kampányjellegű, lejárató" írás jelent meg. Leszögezte: "itt egy kampánnyal van dolgunk". A pártelnök cáfolta, hogy taggyűléseken vett volna részt, hogy törvénytelen támogatást kapott volna feleségének volt cége, vagy hogy valamilyen módon meg akarta volna szerezni a Tokaj Kereskedőházat. "Innentől már csak egyetlen vád maradt (...), hogy szóba álltam a feleségemmel" - jegyezte meg. Mint mondta, felesége ilyen természetű ügyekben meg szokta kérdezni, hogy "mit lehet és mit nem". Orbán Viktor kifejtette: álláspontja szerint Magyarország mindenkori miniszterelnöke és felesége mindig kevesebbet tehet meg, mint a többi állampolgár. A műsorvezető felvetette, valójában az a kérdés, hogy a lap által közölt jegyzőkönyvekben szereplő mondatokat mondta-e Orbán Viktor vagy sem. "Mondta-e, hogy ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet?" - tette fel a kérdést. Orbán Viktor azt válaszolta: "Azt biztosan mondtam, hogy miután a törvény lehetővé teszi, hogy pályázzon a feleségem is ezekre a mezőgazdasági támogatásokra, azt mondtam, hogy ezt bátran tegye meg, de semmiképpen ne ő, illetve az ő cége kapja a legtöbb támogatást, ezt biztosan mondtam".

A műsorvezető felvetette, a hetilapban megjelent jegyzőkönyv tanúsága szerint Orbán Viktor azt is mondta, hogy a Tokaj Kereskedőház szent tehén, amelyhez nehéz hozzányúlni. A Fidesz elnöke válaszában leszögezte: "A Tokaj Kereskedőház számunkra valóban szent tehén, azt valóban mondhattam, nem szabad eladni, és még átszervezni sem szabad csak nagyon nagy óvatossággal".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek