Újabb sokmilliárdos állami üzlet Erdős Ákosnak
Ismét jól jövedelmező állami megbízáshoz jutott a miniszterelnök korábbi üzletfeléhez, Erdős Ákoshoz köthető Állami Nyomda, miután a napokban közzététel nélküli eljárásban választották ki a Pénzjegynyomdával közös konzorciumukat személyi igazolványok, lakcímkártyák, gépkocsitörzskönyvek és forgalmi engedélyek gyártására. A keretszerződés becsült értéke nyolcmilliárd forint.
Dátum: 2005-04-18 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:18.644892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közzététel nélküli, meghívásos eljárásban választották ki a napokban az Állami Nyomda Rt.-Pénzjegynyomda konzorciumot személyazonosító igazolványok, gépjárműtörzskönyvek, forgalmi engedélyek és lakcímet igazoló igazolványok gyártására és szállítására.
A keretszerződést április 7-én írta alá a Belügyminisztérium (BM) Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatala, illetve a konzorciumot képviselő Gyergyák György, aki az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Állami Nyomda vezérigazgatója.
Ismeretes, Gyurcsány Ferenc éppen az Erdős Ákos nevével fémjelzett Láng Holdingnak adta el korábban a Perfekt Rt.-t, és a Láng Holding vásárolhatta meg a Nemzeti Tankönyvkiadót is.
Az interneten is közzétett szerződés szerint a több millió darab okmány gyártásáért és leszállításáért körülbelül nyolcmilliárd forint ütheti majd a Pénzjegynyomda és az Állami Nyomda markát.
Urbán György, a BM Központi Hivatalának vezetője a Magyar Nemzetnek kijelentette: azért közzététel nélküli, meghívásos eljárásban választották ki a beszállítókat, mert a konzorciumnak kizárólagossági joga van az A és B kategóriába sorolt, fent említett biztonsági okmányok gyártására. Leszögezte: a közbeszerzési törvény a kizárólagosságosság miatt lehetővé tette, hogy meghívásos eljárásban kérjék fel a két nyomdát, amelyek már hosszú évek óta látják el ugyanezt a feladatot. Urbán György szerint évente mintegy másfél millió lakcímkártya és hét-nyolcszázezer személyi igazolvány és forgalmi engedély kibocsátása prognosztizálható.
Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, 355 milliós ajánlatával az Állami Nyomda nyerte meg a közelmúltban az EU-konform receptek gyártására kiírt tendert, illetve alvállalkozóként lettek befutók az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet által vetőmagcímkék, valamint a MÁV által menetjegytekercsek gyártására meghirdetett pályázaton.
Pilhál Tamás, Magyar Nemzet