Kussoltatnák a munkásokat a szocialisták
Ne értékeljék az elmúlt három évre vonatkozó kormányzati ígéretek teljesülését - erre kérte Kiss Péter kancelláriaminiszter és Csizmár Gábor munkaügyi miniszter a szakszervezeti vezetőket. A Népszabadság információi szerint az MSZP Köztársaság téri székházában a múlt héten szakszervezeti vezetőket láttak vendégül "nagy titokban", a nyilvánosság kizárásával.
Dátum: 2005-04-18 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:18.957256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozón képviseltette magát az a 35 ágazati szakszervezet, amely még 2002-ben a miniszterelnök-jelölt Medgyessy Péterrel írt alá együttműködési nyilatkozatot. A jobboldali kötődésű Munkástanácsok Országos Szövetségén kívül az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sem fogadta el a szocialista meghívást.
Rövid pórázra fogva a munkások
A megbeszélés érdemi részéről annyit sikerült megtudnia a Népszabadságnak, hogy a házigazdák nevében Kiss Péter, az MSZP baloldali tömörülésének elnöke, kancelláriaminiszter, a párt munka világa munkacsoportjának vezetésével, valamint Csizmár Gábor munkaügyi miniszterrel közösen arra kérte a szakszervezeteket, hogy
ezúttal ne értékeljék
az elmúlt hároméves időszakra vonatkozó kormányzati és szocialista ígéretek teljesülését. A találkozót ugyanis azzal a céllal hívták össze, hogy munkaügyi kollégiumot hozzanak létre, és a programalkotásba a szakszervezeteket is bevonják.
Úgy tudja a napilap, a politikusok ígéretet tettek arra, hogy a közeljövőben - esetleg már a héten - új vezetője lesz a sokat bírált Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyeletnek. Meg nem erősített információink szerint a jelenlegi főigazgatót, Békés Andrást a munkaügyi tárca jelenlegi közigazgatási államtitkára, Héthy Lajos váltja majd a poszton.
A teljes cikk a Népszabadság hétfői számában olvasható
Nem volt szó a múlt héten az MSZP székházában tartott zártkörű egyeztetésen az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség elnökének leváltásáról, és arról sem, hogy a szakszervezetek ebben az esetben támogatnák a munkavállalói jogok miniszteri biztosa intézményét - közölte az MTI érdeklődésére hétfőn Schranz Edit a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szóvivője. Az erre vonatkozó lapértesülés nem felel meg a valóságnak - közölte a szóvivő. Elmondta, hogy az egyeztetésen amelyen Csizmár Gábor szakminiszter is részt vett, az ágazati szakszervezetek, illetve szakszervezeti konföderációk képviselőivel más együttműködési kérdéseket vitattak meg.
MTI - fideszfrakcio.hu