Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

8,3 százalékkal nőtt a kínai kőolajtermelés márciusban

Kína olajtermelése gyorsuló ütemben nőtt az első negyedévben, kissé enyhítve az importszükségletet, amely tartósan hozzájárul a kőolaj világpiaci drágaságához. Kína kőolajtermelése 44,7 millió tonna volt az első negyedévben, 5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Márciusban 15,6 millió tonna volt a termelés, 8,3 százalékkal több a tavaly márciusinál, jelentették a kínai statisztikai hivatalban hétfőn.


Dátum: 2005-04-18 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:20.234469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kínai földgáztermelés 12,3 milliárd köbméter volt az első negyedévben, 17,4 százalékkal több, mint a tavalyi első negyedben. A földgáztermelés növekedése is gyorsult: márciusban 4,13 milliárd köbmétert termeltek ki, 20,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek