Észak-Korea elítéli az amerikai beavatkozásra vonatkozó tervet
Észak-Korea hétfőn elítélte azt az amerikai tervet, amely szerint az országban kitörő esetleges zavargások esetére ellenőrzés alá vennék a kommunista rendszer birtokában lévő atomfegyverzetet.
Dátum: 2005-04-18 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:21.173608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Haza Békés Újraegyesítésének Bizottságának szóvivője kijelentette: a rendszernek "legyőzhetetlen elrettentő ereje van" a titkos tervvel szemben, amelyet már Dél-Korea már elutasított.
A dél-koreai nemzetbiztonsági tanács, az ország biztonsági kérdésekért felelős legmagasabb szintű szervezete pénteki közleményében tudatta, hogy elutasította az Egyesült Államok és Dél-Korea közös katonai beavatkozására vonatkozó, OPAL 5029-05 számú titkos tervet, amely arra lenne hivatott, hogy "szavatolja az észak-koreai atomlétesítmények és anyagot biztonságát zavargások kitörése esetén".
A KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség által idézett szóvivő kijelentette: a terv megerősíti, hogy Washington meg kívánja dönteni Kim Dzsong Il észak-koreai vezető rendszerét. Hozzátette: "Ha az Egyesült államokbeli háborús zavarkeltők háborút provokálnának ki, a hadsereg és a dél-koreai nép az évtizedek óta létrehozott elrettentő erővel elsöpörné az agresszorokat".
MTI - fideszfrakcio.hu