Veresedik a kormány: a költségvetés megbukott
A pénzügyminiszter-cserétől érdemben semmi sem fog változni, hiszen elfogadott költségvetés van, és nagyon közeli a 2006-os választás - mondta Varga Mihály, az Orbán-kormány pénzügyminisztere az MTI-nek hétfőn.
Dátum: 2005-04-18 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:23.652501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Érdemben nem fog semmi sem változni, hiszen elfogadott költségvetés van, nagyon közel van már a 2006-os választás" - mondta a fideszes politikus arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette Draskovics Tibor távozását, és Veres Jánost javasolta pénzügyminiszternek.
Varga Mihály úgy vélekedett, hogy "alapvetően csak idő kérdése volt, hogy mikor történik meg a menesztés".
"Ha jól megnézzük, hogy mi Draskovics Tibor öröksége, akkor azt látjuk, hogy az államadósság elérte a kritikus 60 százalékos határt, sőt szerintünk ezt meg is haladta" - mondta a politikus.
Közölte: a költségvetési hiányt nem sikerült kordában tartani sem 2004-ben, sem pedig 2005-ben.
Hangsúlyozta: "lényegében a 2005-ös költségvetés az megbukott".
Kiemelte, hogy idén csökkentek a reálkeresetek és 29 ezerrel több munkanélküli van, mint fél évvel ezelőtt. "Ezek alapján nincs ok arra, hogy Draskovics Tibor a posztján maradjon".
"Ami szerintem az utolsó csepp volt a pohárban, nyilván az, hogy Draskovics Tibor semmilyen komoly eredményt nem tudott felmutatni az államháztartási alrendszerekben", az önkormányzatoknál, az államigazgatásban és az egészségügyben "semmi nem történt az elmúlt egy év során" - mondta.
Hozzátette: "valószínű, hogy az adóreform bizottság javaslata volt az, ami azt mutatta, hogy Draskovics Tiborral nem is várható semmilyen változás".
Veres János személyével kapcsolatban azt mondta, hogy már akkor bizonyított, "amikor az APEH elnökét menesztette és a saját emberét rakatta oda. Ebből a szempontból Veres János úgy tűnik, hogy hatékonyabb érdekérvényesítő képességgel rendelkezik a miniszterelnöknél talán, mint Draskovics Tibor".
Varga Mihály közölte, hogy érdemi változásokra nem számítanak, "tekintettel arra, hogy elfogadott 2005-ös költségvetés van, az adórendszerben lehet látni, hogy semmilyen változás nem történik, egy államháztartási alrendszer-reformhoz idő kellene".
Hozzátette: ezek nincsenek előkészítve, jövő tavasszal pedig választások lesznek.
Mint mondta, Veres János igazából csak azokban az ügyekben tud majd előrelépést elérni, amelyek a kormányzat számára fontosak. Ezek közé sorolta az állami vagyon értékesítését és a személyi kérdéseket.
"Gyurcsány Ferenc 2004 szeptemberében is ígért elég sok mindent, ezekből az elmúlt fél évben semmi nem valósult meg, lényegében ugyanott tartunk, ahol Medgyessy Péter idején" - mondta.
Varga Mihály szerint a következő hónapokban ki fog derülni, hogy ez a minisztercsere is inkább kommunikációs offenzívát szolgál, mint érdemi változásokat.
MTI - fideszfrakcio.hu