Választási etikai kódexet készített a Fidesz debrecenbeni szervezete
Választási etikai kódexet dolgozott ki a Fidesz debreceni szervezete, a megyei városok közül elsőként - jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, és Pósán László, a párt helyi elnöke.
Dátum: 2002-08-15 18:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:31.564284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kósa Lajos szerint az országgyűlési választások durva hangneme tette szükségessé, hogy rögzítsék a helyhatósági választások során elvárható magatartásformákat.
A politikus a Fidesz alelnökeként nem látja indokát, hogy országosan is kiterjesszék a debreceni választási etikai kódexet. Megítélése szerint településenként eltérő lehet a kampány jellege, de valószínűsítette, hogy több megyei városban és más településen is hasonló etikai normákat rögzítenek a Fidesz szervezetei.
Kósa Lajos a debreceni választási etikai kódexből kiemelte azt a pontot, amely szerint a helyi Fidesz-csoport vállalja: a választási kampány céljára csakis törvényes pénzforrásokat használ fel, s a választás után nyilvánosságra hozza a kampánycélokra fordított összegek elszámolását.
A debreceni etikai kódex ezen túlmenően rögzíti, hogy "a párt képviselői tartózkodnak ellenfeleik, s az őket jelölő és támogató pártok, szervezetek lejáratásától, becsületsértő és rágalmazó állítások megfogalmazásától".
- A párt képviselői szükségesnek tartják, hogy a helyi közszolgálati és kereskedelmi média műsoraiban az objektivitás, a pártatlanság és a kiegyensúlyozottság elve érvényesüljön - fogalmaz a Fidesz debreceni választási etikai kódexe, amelyhez kérik az önkormányzati választáson induló pártok és szervezetek csatlakozását.
MTI - fidesz.hu