Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán látogatása Szigetcsépen

A Szigetcsépen április 14-én megtartott hagyományteremtő "Beszélgető Est" vendége volt a Fidesz alelnöke. Az esemény házigazdái Burján András, a helyi szervezet vezetőjének, és Pánczél Károly országgyűlési képviselők voltak.


Dátum: 2005-04-18 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:25.187632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A település kultúrházában megtartott rendezvényen Pokorni Zoltán kitért a köztársasági elnök választása körüli koalíciós hatalmi harcokra és beszélt a kormány világos koncepció nélküli gazdaságpolitikájáról. Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta, a Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy 2006-tól jobboldali miniszterelnöke legyen az országnak.

Az egyik néző hozzászólásával kapcsolatban a jelenlegi felsőoktatási állapotokat bírálta. A mintegy kétórás rendezvény a Himnusz eléneklésével zárult, majd ezt követően legújabb könyvét dedikálta a politikus.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek