Szíria újabb egységeket vont ki Libanonból
Az utóbbi napokban mintegy 2500 szíriai katona hagyta el Libanont, így már mindössze 1500 tartózkodik közülük az ország területén - közölte hétfőn egy libanoni katonai forrás.
Dátum: 2005-04-18 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:26.133727, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint hozzátette: az egykor 14 ezer főt kitevő szíriai csapatok utolsó katonái a közeli napokban távoznak. Így Damaszkusz eleget fog tenni az ENSZ Biztonsága Tanácsa által a csapatkivonásra kiszabott április 30-i határidőnek.
Kofi Annan, az ENSZ főtitkára kedden este terjeszti a Biztonsági Tanács elé a szíriai kivonulással foglalkozó jelentését - közölte az AFP hírügynökséggel egy bejrúti ENSZ-forrás.
fideszfrakcio.hu