Magyar mentők érkeznek a vajdasági buszbaleset helyszínére
Hétfőn érkezik a pénteki vajdasági buszbaleset helyszínére az a magyar mentőcsapat, amely az indonéziai szökőár idején is segédkezett a mentésben.
Dátum: 2005-04-18 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:27.699988, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A balesetet összesen heten élték túl, a mentőalakulatok eddig három ember holttestét találták meg, 13 embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. A vezeték és keresztnévből ítélve szinte biztosra vehető, hogy egyikük, egy 42 éves férfi magyar volt. A búvárok a hídtól mintegy 200 méterre, 28 méteres mélységben találták meg a buszt,. amelyet még nem tudtak kiemelni. A mentést nehezíti, hogy az áradó, és emiatt rendkívül gyors folyású Tisza az említett szakaszon nagyon mély. A tragédia miatt Nagybecskereken gyásznapot hirdettek mára. A kamion sofőrjét előzetes letartóztatásba helyezték.
Forrás: Magyar Rádió
fideszfrakcio.hu