Gyurcsányék mindent megetetnének
A kormány áldásos tétlenkedésének köszönhetően nincs olyan nap, hogy a sajtónak ne kellene foglalkoznia az élelmiszerbiztonság problémáival - hangsúlyozta Lengyel Zoltán, a Fidesz.-frakció mezőgazdasági kabinetvezetője interpellációjában hétfőn.
Dátum: 2005-04-18 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:29.299133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Államtitkár Úr!
2003 őszétől, amikor is a kormány tudomásával nem megfelelő minőségű fűszerpaprika érkezett hazánkba, folyamatosan foglalkoztatja az embereket az élelmiszerbiztonság helyzete. Azóta eltelt másfél év. És a helyzet napról napra egyre rosszabb. Akkor még többen reménykedtek abban, hogy uniós csatlakozásunkat követően a szabályozás kiszámíthatóbbá, az ellenőrzés megbízhatóbbá válik. Nos, akik ebben reménykedtek, tévedtek. Önök pedig, tisztelt Államtitkár Úr, mindent megtettek annak érdekében, hogy a rossz helyzet még tovább romoljon.
Tudjuk, hogy ebben az országban jól működő laboratóriumok, jól működő szakszolgálatok garantálták az élelmiszerbiztonságot és a növényvédelmet. És ma ezek, ahelyett hogy az erősödő uniós verseny szolgálatába lennének állítva, sorra szűnnek meg. Bezárják Őket, vagy egyszerűen csak nem adnak pénzt a működésükhöz, és hagyják őket tönkremenni. Teszik mindezt a racionalizálás és az átcsoportosítás jelszavai mögé bújtatva. Tisztelt Államtitkár Úr! Ez önök szerint felelős magatartás?
Áldásos tétlenkedésüket minden magyar ember Saját bőrén érzi, és nincs olyan nap, hogy a sajtónak ne kellene foglalkoznia az élelmiszerbiztonsági problémával. Az uniós előírásoknak megfelelően, igaz, létrehozták az Élelmiszerbiztonsági Hivatalt, de működőképességét nem biztosítják. És léteznek ugyan a növényvédelmi szolgálatok, de szinte működésképtelen állapotban. Az igazán nagy baj az, hogy ezt már nemcsak a fogyasztók észlelik, ez már az egész országot hátrányos helyzetbe hozhatja. Jó szokásomhoz híven a jobboldali elfogultsággal nem vádolható Népszabadságból idéznék önnek egy mondatot: "Ez a helyzet már Brüsszel figyelmét is felkeltheti, hiszen Magyarországnak a harmadik országból érkező cikkek növényegészségügyi vizsgálatát biztosítani kell. Különben az EU le is zárhatja határait a tőlünk érkező áruk előtt."
Tisztelt Államtitkár Úr! Szándékosan csinálják ezt? Szándékosan teszik tönkre a hazai termelőket, a hazai élelmiszeripart? Önök szerint megengedhető, hogy a szakszolgálatok közüzemi számlái, telefonszámlái kifizetetlenek maradjanak? Hogy letiltsák az üzemanyagkártyáikat? Hogy az ott dolgozók pénzhiány miatt ne kapják meg a törvény szerint nekik járó étkezési hozzájárulást?
Államtitkár Úr! Mit tesznek önök a megoldás érdekében? Úgy látszik, a James Bondként tündököltetett D-209-es ügynök után sem tudnak elszakadni az akciófilmek világától. Most kommandósdit játszanak, miközben szántszándékkal teszik tönkre a jó felkészültségű szakszolgálatokat. Mire megy ki a játék? Kinek az érdeke ez? Mi lesz így azokkal az élelmiszeripari termékekkel, amik korábban híressé tettek tájegységeket, híressé tették a magyar gasztronómiát, és végül, de nem utolsósorban megélhetést biztosítottak számtalan vidéki embernek?
Az ők és a hazai fogyasztók nevében várom válaszait a kővetkező kérdésekre:
1. Miért nem kapnak a működéséhez elegendő pénzt az élelmiszerbiztonsági és növényvédelmi szolgálatok?
2. Fentiek tükrében hogyan fordulhat elő az, hogy leszerelnek egy nemrég több százmillió forintból létrehozott laboratóriumot, és helyén irodát létesítenek?
3. Miért nem tud megfelelően működni az Élelmiszerbiztonsági Hivatal?
***
Németh Imre szakminiszter helyett Pásztóhy András a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára válaszolt a fideszes képviselő kérdéseire. Szerinte a hatékonyabb és kisebb költségekkel járó igazgatás érdekében végzett átszervezések konfliktusokkal járnak.
Lengyel Zoltán viszontválaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány szétverte a Lehel téren több száz millió forintért létrehozott intézményt is, mintahogyan - interpellációja leadása óta - tíz laboratóriumot is felszámolt.
A kormány növényegészségügyi és élelmiszerbiztonsági kérdésekben felmutatott teljesítményét felelőtlennek nevezte és úgy fogalmazott, hogy a mezőgazdaság tudatos szétverése zajlik.
Lengyel Zoltán nem fogadta el az államtitkár válaszát, de a kormánypártok szakszerűnek ítélték.
fideszfrakcio.hu