Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány csak beszélt az olcsó üzemanyagról

A Fidesz egy módosító javaslat benyújtásával segíteni szeretne a kormánynak abban, hogy a Gyurcsány Ferenc által mondottak valóra váljanak, és tényleg csökkenjenek az üzemanyagárak. Erről Tállai András beszélt, aki a gazdasági miniszteren keresztül Gyurcsány Ferenchez intézett azonnali kérdést.


Dátum: 2005-04-18 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:33.632696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tállai András felhívta a figyelmet, hogy "történelmi csúcson van az üzemanyag ára Magyarországon". Mint mondta, Európában mindössze három országban drágább az üzemanyag a magyaroszáginál, a szomszédos országokban viszont mindenhol alacsonyabb mint nálunk. Ez az egész országnak jelentős verseny hátrányt jelent - szögezte le.

Emlékeztetett Gyurcsány Ferenc egy korábbi nyilatkozatára, miszerint még mindig érvényben lenne az a kormánydöntés, ha egy bizony szintet meghalad az üzemanyag ára, akkor a jövedéki adó terhére a kormány engedményeket tesz.

Utalt arra is, hogy nem sokkal a miniszterelnöki interjú után kiderült, Gyurcsány Ferenc ismét tévedett, mert nincs hatályos kormány döntés az ügyben.

"Így marad a határ a csillagos ég, ami a benzin és a gázolaj árát illeti - tette hozzá.

Tállai András tájékoztatása szerint a Fidesz-frakció annak érdekében, hogy a Gyurcsány Ferenc által mondottak mégis igazak legyenek, módosító javaslatot nyújtott be az adó és járulék törvényhez. A javaslat elfogadásával lehetővé válna, hogy az üzemanyag jövedéki adóját csökkenjen.

Támogatja-e azt a módosító javaslatot, ami az ön által mondottakat valósággá és ténnyé teszi, azaz hogy csökkenjen Magyarországon az üzemanyagok jövedéki adója - kérdezte Kóka János gazdasági miniszteren keresztül Gyurcsány Ferencet.

Kóka János szerint, ha a Fidesz vezetné az országot "már 280-290 forintnál tartanánk".

Tállai András emlékeztetett rá, hogy 2002-ben az Orbán-kormány időszakában, történt meg az, hogy befagyasztották az üzemanyag jövedéki adóját a hordónkénti 25 dolláros árszint eléréséig.

Kóka János szakminiszter szerint a Gyurcsány-kormány nem támogatja a jövedéki adó csökkentését, mert nem szeretnének a piaci folyamatokba beavatkozni.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek