Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Késik a korkedvezményes nyugdíjazás szabályozása

A kormányzat késlekedése miatt az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött egyezség ellenére a jelenlegi kormányzati időszakban minden bizonnyal már nem lehet elfogadni a korkedvezményes nyugdíjazás új rendszerének szabályait, így a 2007. január 1-jei hatályba lépés sem lehetséges, ez elfogadhatatlan az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének - hangsúlyozta Borsik János elnök hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.


Dátum: 2005-04-18 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:33.949823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Autonómok határozott követelése ellenére már régóta húzódik az ügy, nem tapasztalható a tényleges szándék a megoldásra - nehezményezte a szakszervezeti szövetség elnöke.

Jellemző a kormányzat hozzáállására a típusfüggőségi ügy - jegyezte meg Inokai Géza, az Autonómok társelnöke, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Ugyancsak az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött egyezség szerint több hónapos előkészítés után még a múlt év szeptemberében kellett volna elkezdeni az egyeztetést erről a témáról, de a kormányzat újabb és újabb kifogásai miatt csak idén februárban kezdődött el a tárgyalás, nem sok eredménnyel - tette hozzá Inokai Géza.

Mindez időhúzást jelent, pedig csupán 24 dolgozóról van szó, akiknek a korszerűbb járművek miatt nem akarják biztosítani a korkedvezményes nyugdíjat. Pedig bizonyított, hogy az új járművek ellenére ugyanolyan, vagy még nagyobb megterhelésük.

Borsik János a sajtótájékoztatón kifogásolta azt is, hogy nem hatékonyak a munkaügyi ellenőrzések. Ez megmutatkozik a nagyarányú illegális foglalkoztatásban.

Nem hagyható szó nélkül a munkavállalók kiszolgáltatottsága. Borsik János szerint azoknál a munkáltatóknál, ahol rendszeresen és alapvető munkaügyi jogszabályokat sértenek meg, törvénymódosítással be kellene vezetni a büntetőjogi felelősségre vonást is.

A szakszervezeti vezető kifejezte: nehezményezi, hogy még mindig nem alakult meg a társadalombiztosítási alapok befizetői kontrollja, illetve nem tudják elfogadni, hogy a kormány nem kívánja teljesíteni a 38 órás munkahét bevezetésére vonatkozó ígéretét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek