Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápaválasztás második napja: dél körül várható az első füstjel

A Sixtus-kápolnában kedden reggel kilenc órakor újra összeültek a római katolikus egyház "hercegei", hogy megválasszák a hónap elején elhunyt II.János Pál pápa utódját.


Dátum: 2005-04-19 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36821
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:41.654843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pápaválasztó, 80 évnél fiatalabb bíborosok munkarendje elég feszített: ébresztő reggel hatkor a vatikáni Szent Márta házban, közös reggeli és közös mise fél nyolckor, majd séta, esetleg buszozás a vatikáni bazilika mögött egészen a pápaválasztásnak otthont adó kápolnáig. A hétfő esti, első voksolási forduló kudarccal végződött, röviddel este nyolc után fekete füst adta hírül Rómának - a Szent Péter téren közel félszázezren szegezték tekintetüket, kameráikat és látcsöveiket a kéményre -, hogy egyelőre egyik jelölt sem kapta meg a szükséges többséget. Kétharmados támogatás szükségeltetik a pápa megválasztásához, vagyis a 115 egyházi "herceg" - köztük Erdő Péter és Paskai László magyar bíborosok - 77 voksa.

A keddi olasz lapok értékelése szerint a kardinálisok két táborra oszlanak, Joseph Ratzinger német bíboros támogatóira és az egyelőre megosztott ellenzékére. A La Repubblica című olasz lap szerint a Ratzinger-hívek közel félszáz voksot hozhattak, míg az ellentábor csaknem 40 szavazata eloszolhatott a különböző reformpárti jelöltek között. A római lap Ratzinger támogatói között említi Erdő Pétert is. A La Repubblica szerint döntő lehet, hogy milyen háttéregyezségre jut az 58 európai bíboros, illetve a legnagyobb létszámú, húsz fős olasz lobby, amely adott esetben, ha megállapodna egy közös jelöltről, akár a mérleg nyelve is lehetne. A hétfői kudarc mindenesetre jelzi, hogy a konzervatívnak tartott Ratzingernek távolról sincs meg a szükséges támogatottsága, vagyis csakis kompromisszumos megoldás képzelhető el az erőviszonyok felmérése, az első szavazási forduló után. A német Ratzinger számára a keddi nap lehet a döntő, ekkor derül ki, mennyire győzhetők meg az ellentábor tagjai, vagy pedig új nevek kerülhetnek szóba - írta a római napilap, aki szerint olasz bíborost vagy egy latin-amerikai jelöltet is Szent Péter trónjára hozhatnak a jelenlegi erőviszonyok.

Két-két szavazás van beütemezve kedd délelőttre (reggel kilencre jönnek át a kápolnába a bíborosok), illetve délutánra (16 órakor kezdődik e voksolás), így a fekete füst déltájban és este hét órakor várható, mert a két eredménytelen forduló voksait együtt égetik el. E két időponttól eltérően szállhat majd fel a fehér füst, abban az esetben, ha már az első délelőtti vagy délutáni forduló során megválasztják a pápát.

A pápaválasztást szabályozó alkotmány - Universi Dominici Gregis - értelmében a bíborosok nem olvashatnak napi sajtót, nem nézhetnek tv-t és nem hallgathatnak rádiót, tilos számukra a mobiltelefon és a számítógép, és mindenfajta kép- és hangrögzítő berendezés használata, kívülállókkal nem érintkezhetnek. A konklávé szempontjából a Sixtus-kápolna és a Szent Márta ház számít tabunak, e két, egymástól közel egy kilométerre lévő épület közötti úton nem lehetnek idegenek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek