Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esetleg kormányozni is lehetne...

Nem az a kérdés, hogy mi mennyi türelmet adunk az új pénzügyminiszternek, hanem az, hogy a választópolgároknak és az országnak van-e ideje arra, hogy Veres János beletanuljon a szerepébe. Nincs időnk arra, hogy egy tanuló kormány vezesse ezt az országot. Eltelt fél év, úgyhogy a jelenlegi kabinet a sok nekigyürkőzés után valamit csinálhatna is - - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakcióvezetője egy keddi televíziós műsorban.


Dátum: 2005-04-19 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:43.223480, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc tegnap viharos gyorsasággal leváltotta pénzügyminiszterét, s bár erről már hetek óta csiripeltek a parlamenti folyosón a verebek, a bejelentés időzítése váratlan volt. A miniszterelnök ismét lendületről beszélt, reformokat ígért. Visszahallhattuk azokat a szófordulatokat, amiket kormányfővé választása alkalmából, és az azt követő elmúlt fél évben is folyamatosan ismételgetett. A sok fogadkozás, nekigyürkőzés után végre valamit csinálhatna is. Eltelt fél év - mondta a Magyar Televízió Kereszttűz című műsorában Áder János, a Fidesz frakcióvezetője.

Mint mondta: az eddigi leltár szerint az államadósság terén az ország helyzete rosszabb, mint fél évvel korábban, hiszen az állami büdzsé hiánya csak az elmúlt két hónapban közel 600 milliárd forinttal nőtt. Míg az előző esztendőben átlagosan havonta 100 milliárddal nőtt az államadósság, addig most ez a növekedési ütem megháromszorozódott. A továbbiakban miből lesz pénz? Újabb hitelekből, vagy az állami vagyon értékesítéséből. A munkanélküliségről szólva elmondta, a választási ígéretben négyszázezer új munkahely szerepelt, ám ennek ellenére csak a munkanélküliek száma növekedett, méghozzá fél év alatt huszonkilencezerrel. Azt mondták, csökkenteni fogják az adókat. Gyurcsány is azt ígérte, hogy még kisebb terhet raknak az emberek és a vállalkozók vállára. Ehhez képest három új adót vezettek be január 1-én, hét különböző adót emeltek meg, és tizenhét adót, tizenhét illetéket növeltek meg változó mértékben. A legkisebb mértéke 25, de vajon olyan illeték, ami 150 vagy 200 százalékkal emelkedett. Így indult a januári esztendő. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számításai szerint a vállalkozók vállára csak ebben az esztendőben mintegy 100 milliárdos többlet- terhet rakott a kormány. A reálkereset pedig nyolc év után tavaly először csökkent.

A politikus szerint egyetlen pozitív dolog történt a magyar gazdaságpolitikában: az első két hónapban az infláció kedvezőbben alakul a vártnál. Igaz, hogy ez nem annyira a kormánynak, hanem sokkal inkább Járai Zsigmond következetes gazdaságpolitikájának, vagy bankvezetői politikájának köszönhető.

- Ami az európai uniós pénzeket illeti: már rég megérkeztek. Százötven milliárd forintról van szó, amit nem kapnak meg a pályázók. A kormány ül a pénzen, mert átmenetileg szüksége volt arra, hogy befoltozza a költségvetési lyukakat - mondta Áder János. Emlékeztetett, két fideszes képviselő Nógrádi Zoltán és Tállai András átnézték a Pénzügyminisztérium könyvelését, és megtalálták azokat az összegeket, amelyek eddig még nem jutottak el sem az önkormányzatokhoz, sem az alapítványokhoz, sem a vállalkozókhoz, illetve azokhoz a szervezetekhez és személyekhez sem, akik pályáztak erre az európai uniós forrásra, és akik joggal várják, hogy ez a pénz megérkezzen.

A Draskovics helyét váltó Veres János László Csaba volt pénzügyminiszter alatt volt politikai államtitkár, vagyis második vezetőként ő irányította a pénzügyi tárcát, és akkor sem javultak a magyar gazdaság mutatói. Vagyis Veres nem igazán "új szereplő ebben a műsorban" - vélekedett a frakcióvezető. Hozzátette: nem az a kérdés, hogy mi mennyi türelmet adunk Veresnek, hanem az, hogy a választópolgároknak és az országnak van-e ideje arra, hogy az új pénzügyminiszter beletanuljon a szerepébe. Nincs időnk arra, hogy egy tanuló kormány vezesse ezt az országot. -Ez nem azt jelenti, hogy előrehozott választásokat szeretnénk, csupán annyit, hogy végre határozott kormányzati intézkedésekre lenne szükség - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek