Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szúnyogok lesznek, pénz nem

Idén a településeknek maguknak kell szembeszállniuk a szúnyogokkal. Miközben egy fillér állami támogatásra sem számíthatnak, helyben nincs elég pénz az irtásra. A községi polgármesterek a napokban beszélik meg, mit tehetnének, mert érzik, nagy a baj - írja a kisalfold.hu.


Dátum: 2005-04-19 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36835
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:47.020989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A községek többsége egyelőre keresi a választ, hogyan oldja meg idén a szúnyogirtást. Szúnyog még nincs, de mi lesz néhány hét múlva, amikor megjelennek az élősködők? Állami pénzre, amelyből eddig legalább egy-két irtást fizetni tudtak, ebben az évben nem számíthatnak. A pályázatot ugyanis ki sem írták, a legtöbb faluban pedig a szükséges százezreket nem tudják megspórolni a nyári invázióig. A környékbeli községek gondja könnyen "begyűrűzhet" a városokba is, ha a szúnyogokat - ahogy a határon túlról is - átfújja az erős szél.

A szúnyogok elleni védekezés a legtöbb (községi) önkormányzatnak évente közel félmillió forintot s két-három permetezést jelentett - eddig. Tavaly a gesztor mosonmagyaróvári önkormányzat a Magyar Turizmus Rt.-hez beadott pályázatán 5 millió forintot nyert a júniustól októberig tartó szezonra, s a 4208 hektár belterületre: a Corax 670 forintért vállalta a hektáronkénti permetezést. "Idén azonban a Magyar Turizmus Rt. nem írt ki pályázatot szúnyogirtásra, így minden önkormányzatnak önerőből kellene megoldania a gyérítést" - tudta meg a lap Bednarik Györgytől, a Mosonmagyaróvári Városüzemeltető és Fenntartó Kft. ügyvezetőjétől.

Szokoli Sándor, Dunakiliti polgármestere szerint balatoni mintára itt is központi forrás segítségével kellene szúnyogot irtani. "Joggal várhatjuk az állami támogatást: hogy a Magyar Turizmus Rt.-n vagy más szervezeten keresztül, az tulajdonképpen mindegy. A belterületeken és az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken kellene hatékonyabban irtani" - mondta. A településen tavaly kétszer permeteztek az élősködők ellen. Információink szerint a szigetközi polgármesterek a napokban összeülnek, s megvitatják az idei szúnyogirtás kérdéseit.

A helyzet súlyosságát érzékeltetve: tavaly az ötmilliós segítséget még 12 és fél milliós belügyi támogatással kellett kipótolni. A hatékonyság érdekében nemcsak a belterületeken, hanem a külső részeken is irtottak, mivel a vizes élőhelyekről 4-5 nap elteltével - egy kisebb széllel - ismét megérkeztek a szúnyogok. Ráadásul a vérszívó 3-5 kilométert is tud sodródni, s a szlovák oldalról - ahol évek óta nem irtanak - áthozta őket a szél. Szigetköz tizennégy települése végül a belügyi és a pénzügyi tárcák közös vis maior tartalékából összesen 12 millió 542 ezer forinthoz jutott a fenyegető szúnyoginvázió miatt. Érdekesség, hogy a térségbeli szúnyogirtást elnyerő cég a külterületi irtásra jócskán megemelte árait: ekkor már ezer forintban állapították meg a tarifát.

kisalfold.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek