Ittas volt a vajdasági buszbaleset okozója
Ittas volt annak a kamionnak a vezetője, amelynek pótkocsija szabálytalan előzés közben a hídról a Tiszába lökte azt a nagybecskereki autóbuszt, amelyet még nem tudtak kiemelni a folyóból.
Dátum: 2005-04-19 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36842
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:49.186696, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ebben a pillanatban annyit lehet tudni, hogy hétfő este egy hajó segítségével sikerült partközelbe vontatni a pénteken a Tiszába zuhant autóbusz roncsát, amely nem látszik ki a vízből. Este óta azonban - nem tudni, mi miatt - látszólag semmi sem történik.
Egyébként teljes a hírzárlat, amit nehezen viselnek a hozzátartozók és az újságírók, akik közül rengetegen vannak a helyszínen. A bácskai parthoz közeli helyhez, ahol a roncs található, a rendőrök senkit sem engednek közel. Új információ, hogy a balesetet előidéző pótkocsis teherautó sofőrje ittas volt.
Szerdán egyébként Szerbiában és a Vajdaságban a baleset áldozatainak emlékére gyásznap lesz.
radio.hu - fideszfrakcio.hu