Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gondok az érettségi körül

A kormánynak egy érve van amellett, hogy maga is tudja, látja, napnál világosabb, hogy ez a mostani szabályozás rossz, méltánytalan, igazságtalan - egyetlenegy érve van, ami megfontolandó, tudniillik, hogy most már nem lehet változtatni - mutatott rá Pokorni Zoltán frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában kedden az Országgyűlésben.


Dátum: 2005-04-19 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:49.484074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Képviselő Urak, Hölgyek!

Az érettségi fontos dolog. A napirend előtti öt perc nem elegendő arra, hogy a kialakult helyzet számos pontját, rossz, kedvezőtlen pontját itt jelezzük. Mindenki emlékszik az eltitkolt próbaérettségi-eredményekre, amiből az derült ki, hogy az akkor harmadikos diákok 20-30 százaléka szerzett volna elégtelen eredményt.

Folytatódtak a gondok az érettségi eredményének kiszámításával, és azt, hogy baj van, jól jelzi, hogy idén 10 százalékkal kevesebben jelentkeztek egyetemre, főiskolára - pusztán 150 ezren.

Ilyen mértékű visszaesésről én nem tudok, még a Bokros-csomag idején is csak stagnált a jelentkezések száma, amikor a tandíjat bevezették.

A Fidesz három alkalommal kérte az Országgyűlést, hogy vegye napirendre az érettségi-felvételi ügyét. Hiába jeleztük idejében a gondokat, hiába fordultak a szülők - a Tüskevár Egyesület - az Alkotmánybírósághoz, és hiába zajlik jelenleg is aláírásgyűjtés ebben a kérdésben.

A kormány, illetve a minisztérium, úgy tűnt, hogy hosszú időn keresztül a füle botját sem mozdítja. Két hete látszólag megtört a jég. Látszólag, mert a kormány arról döntött, hogy módosítja a felsőoktatási felvételi eljárásról szóló szabályokat. A döntés tartalma azonban azt tükrözi, hogy a kormány, illetve az oktatási tárca vagy nem érzékeli a probléma nagyságát, vagy elhallgatja azt. A kormány döntése ugyanis csak az érettségi és felvételi körül kialakult probléma egyik és kisebb gondját igyekszik inkább rosszul, mint jól kezelni.

Mi a gond a mostani érettségi-felvételivel? Az egyik, hogy a felvételizők igen jelentős körét érinti a középszintű érettségi értékelésének eltérő módja. A korábban szerzett érettségi jegyet ugyanis maximális százalékértéken veszik figyelembe a felvételi kérelem elbírálásakor, azaz például egy jeles érdemjegy automatikusan 100 százalékot, illetve maximális pontszámot ér. Ezzel szemben az idén érettségiző diákoknak ehhez maximális teljesítményt kell nyújtaniuk a vizsgán. Így utasíthat maga mögé egy korábbi gyenge jeles vagy gyenge négyes érdemjegyet szerzett felvételiző egy 2005-ben érettségiző és adott esetben akár lényegesen nagyobb, jobb teljesítményt nyújtó diákot, versenytársát. Fontos megjegyezni, hogy ez a gond több tízezer fiatal gondja.

Tovább torzítja a felvételi eredményét az emelt szintért megszerezhető többletpont. A korábban érettségizetteknél ugyanis összeadható a régi érettségi kedvező értékeléséből származó maximális pontszám és az emelt szintű vizsgáért járó pontszám. H a korábban vizsgázó legalább 33 százalékos teljesítményt nyújt, akkor megkapja ezt a többletpontot, míg az idén érettségiző társának legalább 90 százalékos teljesítményre van szüksége ugyanezért,

A kormány két héttel ezelőtt hozott döntése nem oldja meg az alapproblémát. Egy kis lépést tesz jó irányba, de ez egy tyúklépés. Húsz nap múlva - durván szűk három hét múlva - elkezdődnek az érettségi vizsgák. A kormánynak egy érve van amellett, hogy maga is tudja, látja, napnál világosabb, hogy ez a mostani szabályozás rossz, méltánytalan, igazságtalan - egyetlenegy érve van, ami megfontolandó, tudniillik, hogy most már nem lehet változtatni. Most már nagyobb zavart okoznánk a korrekcióval, mint amennyi problémát okoz ez az igazságtalan felvételi rendszer. Azt gondoljuk, hogy a hátralévő húsz nap is elegendő ahhoz, hogy a kormány érdemben fontolja meg a Gimnáziumok Országos Szövetsége, a Magyar Nevelők és Tanárok Országos Egyesülete és az általunk is támogatott szervezetek javaslatát, amely a következő.

Ebben az évben egy apró, kis korrekciót tegyen meg a kormány még az érettségi megkezdése előtt. Ez pedig az, hogy az idén érettségiző fiataloknál is az érdemjegy alapján adják a pontokat, és ne a százalékos teljesítmény alapján. Ezt követően majd - a reményeink szerint sikeresen lefolytatott érettségi után pedig - üljünk le és tekintsük át alapjaiban, hegy jó-e, módosítandó-e az érettségi egész rendszere.

Kérem a kormányt, hogy fontolja ezt meg: minden 18 évesnek csak egy élete van, ne tegyék tönkre több tízezer gyerek életét!

Köszönöm a figyelmüket.

***

Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkár vaklármának nevezte az ellenzék kétszintű érettségivel kapcsolatos politikáját

Szerinte "szinte minden hétre jut valamilyen, az ellenzék által vagy az ellenzék által támogatott vagy kedvelt média által fölgerjesztett ügy az érettségi körül".

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek