Vásári alkudozást folytattak a kormánypártok a köztársasági elnök személyéről
Gyurcsány Ferenc első komolyabb veresége volt az MSZP rendkívüli kongresszusán Szili Katalin jelölése - mondta Stumpf István kedden Hódmezővásárhelyen. "A koalíciós pártok súlyos belpolitikai konfliktusba sodorták az országot azzal, hogy az elmúlt félévet nem tudták felhasználni arra, hogy tisztességes egyeztetési eljárással során olyan köztársaságielnök-jelöltet válasszanak, aki a nemzet és a politikai erők teljes támogatását megkaphatja" - mondta az Orbán-kormány volt kancellárminisztere egy lakossági fórum előtt a sajtó képviselőinek.
Dátum: 2005-04-19 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:53.024714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánypártok a vásári alkudozással magát a köztársasági elnök intézményét lejáratták - mondta. Lehetségesnek nevezte azonban, hogy éppen ez az alkudozás emelte úgy a középpontba az elnöki intézményt, hogy bárki lesz a köztársasági elnök, ki tud szabadulni a paktumpolitika fogságából. Az ellenzék előtt váratlanul megnyílt a manőverezés lehetősége, bebizonyosodott, az SZDSZ vétókapacitása korlátozott, nem lehet a szocialistákat a végtelenségig zsarolni - jelentette ki a politológus. Azt, hogy ki lesz az ellenzék jelöltje, szerinte a szimpátiaszavazás eredménye befolyásolja. "Az mindenképpen érdekes helyzetet teremt, ha Mádl Ferenc konzekvensen elzárkózik attól, hogy újrajelöljék" - jegyezte meg. A volt kancellárminiszter Szili Katalin jelölésével kapcsolatos pánikreakciónak tartja Draskovics Tibor menesztését. Stumpf István elmondta: a kormányfő a meggyengült legitimáció okán egyfajta belső kiegyezésre kényszerült az MSZP erős embereivel. Veres János személyében olyan ember kerül a kormányba, aki sokkal inkább a párt embere, mint bárki, aki korábban miniszter lett - vélekedett.
MTI - fideszfrakcio.hu