Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

XVI. Benedek néven Joseph Ratzinger lett II. János Pál utódja

Joseph Ratzinger német bíborost választotta meg a konklávé kedd délután a római katolikus egyház 265. pápájává - jelentette be Jorge Arturo Medina Estévez bíboros. Az új egyházfő a XVI. Benedek nevet választotta.


Dátum: 2005-04-19 18:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36856
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:36:53.314239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jorge Arturo Medina Estévez mellett az új pápa is megmutatkozott a Szent Péter téren egybegyűlt több mint százezres tömeg előtt, "urbi et orbi" (a városnak és a világnak) áldást osztott, és megemlékezett elődjéről, a bő két hete elhunyt II. János Pálról. Ratzinger a bíborosi testület dékánja s a hittani kongregáció vezetője volt az előző pápa, II. János Pál uralkodása idején. 480 év után először választottak újra német pápát a római katolikus egyház élére.

***

A 78 éves Ratzinger (április 16-án ünnepelte születésnapját), eddig a hittani kongregáció vezetője és a bíborosi testület dékánja volt, vagyis az elhunyt Karol Wojtyla egyik legközelebbi munkatársa. Ugyanakkor a XVI. Benedek nevet választotta magának, ami jelzés lehet, milyen irányvonalat kíván képviselni a katolikus egyház életében. XVI. Benedek pápa urbi et orbi - a városnak, Rómának és a világnak - áldást osztott, majd este hét óra előtt a tömeg üdvrivalgása közepette bevonult a bazilikába az erkélyről. Ratzinger az éjszakát minden jel szerint a Szent Márta házban tölti - az apostoli palota pápai lakosztálya egyelőre le van pecsételve -, a többi pápaválasztó bíborossal együtt, s szerdán hálaadó misét tart a Vatikánban. Ratzinger bíboros a pápaválasztás nagy esélyesének számított a neokonzervatív erők vezéreként az olasz sajtó értékelése szerint, de ellenzéke, a reformpárti erők valószínűleg megosztottságuk révén nem tudtak megfelelő jelölttel előállni, így már a negyedik választási fordulóban eldőlt a pápaság kérdése.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek