Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódnak a tisztogatások

Eddig a középvezetői karnak közel a felét váltották le az Oktatási Minisztériumban (OM). A folyamatnak nincs vége, hiszen az augusztus 1-jei államtitkári értekezlet emlékeztetője szerint "augusztus és szeptember folyamán újabb főosztályvezetői posztokra írnak ki pályázatot".


Dátum: 2002-08-16 09:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:34.655909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az oktatási tárcánál leváltott tisztségviselők legtöbbje főosztályvezető volt, de akad köztük főosztályvezető-helyettes is. A közoktatás területén a kormányváltás előtti négy főosztályvezetőből (Kojanitz László, Szüdi János, Fodor Gábor, Torba Nándor) már egy sem található meg az előző pozíciójában. Közülük Szüdi magasabb, közigazgatási államtitkári beosztásba került. A felsőoktatásban a polgári kormány négy főosztályvezetőjéből (Hunya Balázs, Réffy József, Szántay Antal) egyik sincs már a volt helyén. A kutatás-fejlesztési helyettes államtitkárságon a kormányváltáskor meglévő öt főosztályvezető közül három pozícióban maradt, László Péter a közigazgatási területen főosztályvezető-helyettes lett, Pánczél Mária pedig a nemzetközi főosztályon osztályvezetői pozíciót kapott. Az államtitkárságán három távozó, áthelyezett vagy "lefokozott" vezető van: Gál Gábor, Barna Attila és Hegyi László. A miniszteri szakterületen a főosztályvezető-helyettes sajtófőnököt cserélték le.

Hanczár János, Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek