Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak nemzeti összefogással változtathatunk

Orbán Viktor kedden a Sopronban tartott nemzeti konzultációs fórumon a Hűség Városának polgárait Firtl Mátyás melletti voksolásra biztatta a most vasárnapi időközi választáson.


Dátum: 2005-04-20 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:00.127113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha így mennek tovább a dolgok, akkor Magyarország az Európai Unió egyik legnagyobb munkanélküliséggel küzdő országává fog majd válni"- jelentette ki Orbán Viktor hozzátéve, hogy annak ellenére, hogy ma Magyarországnak - elvileg - baloldali kormánya van, eladja az állami vagyont, mindent ami mozdítható, jobban emeli az árakat, mint a piac maga, miközben csökken a munkahelyek száma. A helyzet az, hogy ugyan a szocialisták nyerték meg a választásokat, de mégsem ők kormányoznak, hiszen egy "liberális kormány van ma Magyarországon" - szögezte le a Fidesz elnöke. Rámutatott: ezzel magyarázható az, hogy a szocialisták "foggal-körömmel ragaszkodnak a kongresszusuk döntéséhez" az államfőválasztás ügyében.

"A legfontosabb dolog, amit tennünk kell, az az, hogy új munkahelyeket kell létrehozni, a régieket pedig meg kell védeni" - fejtette ki Orbán Viktor a teljes foglalkoztatás elérésének és a munkabarát piacgazdaság kialakításának feladatát állítva a polgári oldal elé.

Száz tyúklépéssel vereségre ítélve az EU-ban

A mostani éles párpolitikai vitákon túl kell lépni, és egy nemzeti felemelkedési programot kell végrehajtani - jelentette ki a zsúfolásig megtelt soproni Sportcentrumban. Szót kell érteni az emberekkel, és rá kell őket venni arra, hogy a tetteket nézzék, amikor 2006-ban szavazni mennek, mert ha nem együtt lépünk fel a munkahelyek megtartása érdekében, akkor nem fog sikerülni - fűzte hozzá a szlovák és a magyar helyzetet összehasonlítva.

"A legelvakultabb kormánypárti hívek is tudják, hogy a dolgok rosszul mennek az országban", és ebből a helyzetből tyúklépésekkel kimenekülni nem lehet - szögezte le Gyurcsány Ferenc "száz lépés" programjára reagálva. Azonban - figyelmeztetett - a legnagyobb baj mégsem ez, hanem az, hogy az emberek elvesztették a demokráciába, a változtatásba, és végső soron az önmagukba vetett hitüket. Egy ilyen ország az Európai Unióban folyó versenyben "vereségre van ítélve" - húzta alá.

Orbán Viktor az elkövetkező egy év legnagyobb kihívásának nevezte azt, hogy az emberek visszanyerjék a hitüket, az önbizalmukat ahhoz, változtatni lehessen Magyarország jelenlegi állapotán. Hangsúlyozta, hogy az ennek érdekében elindított párbeszéd, a nemzeti konzultáció a jobboldalt és a baloldalt egyaránt segíteni igyekszik. Másképp nem fog menni a változtatás, csak a nemzeti egység létrehozásával, úgy, hogy a következő kormány programját mindenki magáénak érezze - mondta, elutasítva ugyanakkor a nagykoalíció gondolatát. A most vasárnapi választás egyik tétjének azt nevezte, "hogy sikerül-e olyan, ma még ellenzéki képviselőt választani a parlamentbe, ami kifejezi azt a vágyát az embereknek, hogy van még egy év hátra a választásig, de most már történjen valami".

A legalkalmasabb embert kell megválasztani

Az államfőválasztás kapcsán Orbán Viktor hangsúlyozta: a kérdés nem az, hogy a legnagyobb kormánypárt jelöltje alkalmas-e államfőnek, hanem az, hogy "ki ma az az ember, aki a leginkább alkalmas". Mint mondta, a legfelkészültebb, közjogi ismeretekkel rendelkező és feddhetetlen, tekintélyes embernek kell megválasztani, azt, akire rámutatva az ember azt mondja a gyermekének, hogy, "nézd, az az ember, ő az elnök".

Európának erkölcsi tekintélyre van szüksége

A rendezvény idején érkezett hírre, amely szerint a német Joseph Ratzinger bíboros személyében XVI. Benedek néven megválasztották az új pápát, Orbán Viktor úgy reagált, hogy az egész Európa kihívásokkal küzd a keresztény hagyomány szerinti jó és rossz megkülönböztetése ügyében, a kulturális változások korát éli. A dilemma az - fogalmazott -, hogy a családok Európájának értéke és a nemzeti kultúra jelentősége elhalványul-e. Egy, az európai polgárok szemében tekintéllyel bíró, ezt kiérdemlő személy nélkül, "a jó és rossz közötti küzdelmet és vitát nem tudja megnyerni a hagyományos keresztény értékrend mellett álló Európa" - húzta alá.

Szöveg: B.E., Szövetség Webszerkesztőség

Kép: B.B., fidesz.sopron.hu

Kapcsolódó elemek