Vác hidat épít a Dunán
A 2004-ben Építészeti Nívódíjat nyert tervező, Kliment Mihály jegyzi a Vác és Sződliget között megépítendő új Duna híd projektet. Az átkelő tervezésére eddig a város tíz milliót költött, a beruházás megvalósulásához azonban uniós támogatás szükséges, hiszen ennek költsége több mint 17 milliárd forint.
Dátum: 2005-04-20 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:01.087513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Komárom és Révkomárom között tervezett új Duna híddal párhuzamosan Vác is szeretné megvalósítani évtizedes álmát, amely nemcsak lokális, hanem országos ügyet szolgál. A várost és a szomszédos településeket közel húsz éve foglalkoztatja a híd ügye, az országos agglomerációs tervekben hét-nyolc éve, helyi szinten pedig két éve indult el a tervezési munka. A tervezett híd szerkezetében eltérne az eddig Magyarországon építettektől, mivel átlós főtartójú kábelhíd még nem épült az országban.
Philipp Frigyes, Vác város főépítésze a hídépítés mellett számos érvet és okot sorakoztatott fel. Egyrészt szükséges, hogy a főváros körüli sugaras összeköttetések mellett gyűrűirányú, Dunára merőleges kapcsolati rendszerek jöjjenek létre. Másrészt a nagy folyamon 20-25 kilométerenként kellene, hogy legyen híd, ahhoz hogy átjárható legyen a régió, ezzel szemben jelenleg a Duna 55 kilométeres szakaszán, csak hajó- és kompösszeköttetés van a két part között. Harmadrészt a Dunakanyar déli részén is kell, hogy legyen egy kapu, hasonlóan az esztergomihoz. Az új hidat Sződliget és Vác között tervezik megvalósítani, amely kapcsolódna a Vác-Gödöllő között építendő új úthoz, ezen keresztül az M3-ashoz.
- A szükséges tanulmányok már készülnek Vác saját költségvetésből, amelyre eddig 10 millió körüli összeget fordítottak. Az előzetes tanulmány már elkészült, a komplex megvalósíthatósági tanulmány pedig 85 százalékon áll jelenleg - mondta a főépítész. A többi tanulmánnyal (pénzügyi, műszaki, környezetvédelmi- és egyéb hatástanulmány) együtt összességében 87 százalékos a készültség, kivéve az engedélyezési tervet.
A váci híd és kapcsolódó útszakaszaira vonatkozó tervek (vagyis ebben a 2/a és a 11-es út közötti szakasz, valamint a kis Duna-ágon egy új híd építése) megvalósításához 17, 5 milliárd forint szükséges, ez több kilométeres útszakasz és a nagy hídon kívül egy kisebb építését is fedezné. A város szeretné elérni, hogy az Európai Unió 2007 és 2013 közötti költségvetési szakaszában a II. Nemzeti Fejlesztési Terv kiemelt projektje legyen az építés. A tervezés idén befejeződik, majd következik az engedélyezi terv elkészítése. Az új hidat az Útügyi Koordinációs Igazgatóság és a Pest megyei közútkezelő is támogatja. Az engedélyezi tervektől, és a pénztől függően a híd hat-hét év múlva épülhet meg leghamarabb. A Duna-híd projekt főtervezője Kliment Mihály, aki a szekszárdi híd és a hozzá kapcsolódó út építésért 2004-ben Építőipari Nívódíjat kapott elismerésként.
Forrás: Hídlap, 2005. április 19.
fideszfrakcio.hu