Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Válságban az autópiac: az importőrök a kormányt hibáztatják

Komoly válságba került az európai autópiac, az idei évben a tavalyihoz képest több mint három százalékkal csökkent az új autók eladása a kontinensen. Az új autó-értékesítésnél még komolyabb problémákkal küzdenek az autóimportőrök: becslések szerint a közeljövőben 30-40 százalékos leépítés várható az ágazatban, és a hozzá kapcsolódó iparágakban.


Dátum: 2005-04-20 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:01.699229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A statisztikák szerint az idei első negyedévben az európai új autó piacokon jelentős, 3,3 százalékos visszaesés tapasztalható az előző év első negyedévéhez képest. A márciusi adatok azt mutatják, hogy folyamatos lejtmenetben van a piac, a januári nem egész egy százalékos visszaesést követően márciusban 4,7 százalékkal csökkent az értékesített új autók száma. Csak néhány cég volt képes növelni eladásai számát, elsősorban az egyre inkább népszerű ázsiai gyártók növelték részesedésüket.

A magyar autópiac is megsínylette a vásárlási kedv csökkenését: az első negyedévben háromezerrel csökkent az új-autó értékesítés hazánkban, ami közel tíz százalékos visszaesést jelent. A szakértők elsősorban a váratlan decemberi keresetélénküléssel magyarázzák a kialakult helyzetet, amit elsősorban a rendkívül kedvező év végi kedvezmények, illetve a január elsejétől bevezetett magasabb szintű regisztrációs adó generáltak. A magyar piac vezető tíz márkája közül idén csak a Suzuki és a Skoda növelte jelentősen az eladásai számát, előbbi elsősorban a "leárazott" Ignisnek és az új Swiftnek, utóbbi pedig a továbbra is töretlen népszerűségnek örvendő, különböző akciók keretén belül kínált Fabiáknak köszönhetően.

Az uniós csatlakozás előtt az autópiac jelentős részét lefedő import járművek értékesítése az új-autóknál is rohamosabb ütemben csökken. Míg 2002-ben közel 100 ezer, 2003-ban pedig 73 ezer darab külföldről behozott autó talált gazdára, addig tavaly összesen 18 ezer. Ez a szám a szakértők szerint idén még tovább, nagyjából a felére csökken majd. Az importőrök a regisztrációs adó aránytalanságát okolják a mélyrepülésért.

A Magyar Gépjármű-kereskedők országos Egyesülete (MGOE) elkeseredésében pert indított a magyar állammal szemben az import autókra kivetett regisztrációs adó ár-arányosítása érdekében. Fojt Attila, az egyesület elnöke szerint a legfőbb gondot ugyanis az jelenti, hogy az unióból behozott autók regisztrációs adója nem érték arányos. A perirathoz csatolt példa is ezt igazolja. Ez szerint egy használt, 1997-ben gyártott 1,4-es benzines Rover márkájú gépkocsi (melynek ára a használtautó piacon nagyjából 1,5 millió forint) regisztrációs adója 270 ezer forintot, míg ugyanennek az autónak az új, ráncfelvarrott változata (ára 3 millió 200 ezer forint) után csak 180 ezer forintot kell az államkasszába befizetni regisztrációs adó formájában. "Ha az autók értékét vesszük alapul, látható, hogy egy hárommilliós újautó után kevesebbet kell fizetni, mint egy használt, feleannyiba kerülő használt autó után" - mondta Fojt Attila.

Az importőrök szerint a jelenlegi állapotok az autóimport ellehetetlenítése mellett egyéb, negatív vonzatokkal is járnak. Az import megszűnésével több, az autóiparra épülő ágazatban várhatóak majd leépítések, jóval kevesebb munkája akad majd a karosszéria lakatosoknak, fényezőknek, továbbá jelentősen csökken majd az alkatrész-importőrök száma is. Mindezek mellet az államkassza is jelentős bevételektől esik el, hiszen tulajdonképpen megszűnik az autóimport, így a magas regisztrációs adótól remélt bevételek is elmaradnak. A hazai járműpiacot is közvetlenül befolyásolja az import hanyatlása, a használt autók piaca ugyanis leszűkül, így értékük nem az európai átlaghoz hasonló mértékben csökken. Fojt Attila szerint Magyarország útjain ma még mindig nagyjából 600 ezer régi keleti, vagy öreg nyugati autó van forgalomba, amelyek többségének már régen autóbontóban lenne a helye. "Ezek az autók nagyrészt alacsony jövedelmű emberek tulajdonában vannak, akik nem tudnak új autót vásárolni helyette. Nekik jelenthetne megoldást az olcsó, néhány éves nyugati import, amely azonban az Európában is példátlanul magas hazai regisztrációs adóval terhelve jelenleg megfizethetetlen" - kesergett az MGOE elnöke.

Véleménye szerint ugyanakkor az új autókra kivetett adó mértéke telesen megfelel az uniós normáknak, hiszen - mint mondta - a jelenlegi regisztrációs adó mértéke megegyezik a 2003-as fogyasztási adó mértékével, szemben a használt autókat sújtó, a két évvel korábbihoz képest nagyságrendekkel magasabb összeggel.

Szlovákiában a magyarországihoz hasonló regisztrációs adó hiányában sokkal egyszerűbb a helyzet. A szlovák vámhivatal sajtószóvivője, Silvia Balázikova elmondta, hogy az Európai Unión belül a használt gépkocsik vásárlása korlátlan. Az új gépkocsik behozatala esetében az illetékes adóhivatalnak kell befizetni a 19 százalékos adót. Használt gépkocsi esetében semmilyen adót nem kell fizetni azért, ha valaki külföldről hoz be járművet. Aki viszont nem Európai Uniós országból importál gépkocsit, 10 százalékos vámot, kell befizetni, és törleszteni kell a 19 százalékos adót is. A regisztrációért a gépkocsi nagyságától függően kell fizetni. A használt gépkocsik behozatala esetén a regisztrációhoz szükséges, hogy fel legyen tüntetve a rendszámtábla, de rendelkezni kell például a műszaki vizsgát bizonyító dokumentummal, zöldkártyával és olyan okmánnyal, ami igazolja a nyilvántartásból történő kivonást.

Forrás: Hídlap, 2005. április 19.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek