Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felállt a magyar belpolitika Bonnie és Clyde párosa

Azzal, hogy Szilvásy György Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kabinetfőnöke lett, felállt a magyar belpolitika Bonnie és Clyde párosa. Erről Szijjártó Péter fideszes képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.


Dátum: 2005-04-20 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:06.428730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szilvásy György, aki 1990 és 1994. között a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára volt, elősegítette "az Apró-Gyurcsány érdekkör" gazdagodását, állami ingatlanok lízingbe adásával Gyurcsány-cégeknek - mondta a politikus.

A balatonőszödi kormányüdülő egyik 300 négyzetméteres tóparti villáját, valamint a Miniszterelnöki Hivatal Szalay utcai volt ingatlanát említette a képviselő. Úgy ítélte meg: Szilvásy György kinevezése újabb indok arra, hogy az Országgyűlés zöld utat adjon "az Apró-Gyurcsány érdekkör milliárdjainak titkát" vizsgáló parlamenti bizottságnak.

A képviselő szerint a balatonőszödi ingatlanért a cégnek - az adófizetők megkárosítása nélkül - mintegy 120 millió forintot kellett volna fizetnie, és nem a tíz évre elhúzott 30 milliót, úgy, hogy egy állami szervezet az ingatlant a lízingdíj összegéért visszabérelte.

Szijjártó Péter elmondta: információi szerint a Szalay utcai ingatlant 11 millió forintért szerezte meg egy Gyurcsány-cég.

A képviselő közölte: nem tudja, hogy Szilvásy György kinevezésének hátterében a Gyurcsány Ferenchez fűződő baráti viszony, a közös pártállami munka, vagy az üzlettársi, tulajdonostársi kapcsolat áll-e, de szerinte "a privatizáció új modelljét" találták meg, ahol állami ingatlanok megszerzésére nem a saját, hanem a polgárok pénzét lehet felhasználni.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az adatok alapján Szilvásy György követhetett-e el törvénysértést, Szijjártó Péter jogi szakértőkre hivatkozott, akik azt mondták, hogy a lízingszerződésekben kell szerepelniük közbeeső pénzintézetnek, lízingdíjnak és kamatnak, de szerinte ezekről nincs szó az érintett iratokban.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek