Agyhalál - 2005. április 20.
A Magyar Televízió m1 csatornáján naponta jelentkező Az este című műsor április 19-i kiadásában a pápaválasztásról és annak kimeneteléről esett szó. Egyszer csak a tudósító D. Tóth Kriszta a következőket mondta: "Amikor felszállt a füst, az emberek éljeneztek, aztán elhallgattak. Amikor azonban megszólaltak a harangok, a Szent Péter téren elszabadult a pokol...".
Dátum: 2005-04-20 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:07.952420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíborosok Rómában megválasztották az új szentatyát, II. János Pál és Szent Péter utódját Joseph Ratzinger német kardinális személyében, aki XVI. Benedek néven lépett a vatikáni trónra.
Egyszer csak a tudósító D. Tóth Kriszta a következőket mondta: ""Amikor felszállt a füst, az emberek éljeneztek, aztán elhallgattak. Amikor azonban megszólaltak a harangok, a Szent Péter téren elszabadult a pokol...".
Krizsó Szilvia műsorvezető sem segített kimászni a kínos elszólás keltette szituációból.
varpalota.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu