Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzetközi költőfesztivál Csongrádon

Költők Nemzetközi Fesztiválja kezdődik vasárnap Csongrádon, az ötnapos rendezvényre mintegy 40 magyarországi és határon túli magyar költőt várnak. Góg János, a fesztivált szervező csongrádi Alföld Művészeti, Kulturális és Sport Egyesület elnöke elmondta, hogy a meghívottak hat ország szórvány magyarságának alkotóműhelyeit, a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióhoz tartozó román és magyar megyéket valamint a Vajdaságot képviselik.


Dátum: 2002-08-16 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:35.736286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első napon, a megnyitót követően Egymás között címmel a költők saját verseikkel mutatkoznak be. Másnap megkezdődik a szakmai tanácskozás, amelynek témája többek között a globalizáció, valamint a nemzet és nemzetköziség megjelenése a kortárs irodalomban. A vitaindítót Mezei András, illetve Kányádi Sándor költők tartják, majd a Galériában a résztvevők írásaiból összeállított irodalmi estet rendezik meg. Augusztus 20-án a költők az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba látogatnak, ahol részt vesznek a Szent István napi ünnepség programjain, délután pedig a régió irodalmi folyóiratainak munkatársaival találkoznak Csongrádon. Másnap Szegeddel ismerkednek a vendégek, majd a városházán Juhász Ferenc költő vitaindítóját követően cserélnek véleményt a "gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan" témakörben. Végül augusztus 22-én Csongrádon mutatják be a fesztivál alkalmából megjelenő antológiát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek