Agyhalál - 2005. április 20,. délután
Hiller István a következőképpen osztotta fel a Szili-jelölő kongresszuson az embereket: "Ma Magyarországon háromféle ember él. Vannak a tenni akarók, vannak az aggódók és vannak a válságkufárok." Petschnig Mária Zita a Népszavában a következőket írja: "A kormány meggyengüléséből következő belpolitikai bizonytalanság, amely kialakult, és amely a következő hónapokat is uralja majd, riasztani fogja a tőkebefektetőket, miáltal a gazdasági pálya még kockázatosabbá válik."
Dátum: 2005-04-20 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:10.909781, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hogy lehet, hogy már Gyurcsány Ferenc személyes tanácsadójának (Kéri László) a felesége is arról ír, hogy a kormány riasztja a tőkebefektetőket? Ráadásul a Népszavában, amely nem vádolható meg az ellenzék túlszeretésével.
Ide kattintva elolvasható Petschnig Mária Zita cikke
fideszfrakcio.hu