Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igen az "Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását" vizsgáló bizottságra

Általános vitára alkalmasnak találta az "Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását" vizsgáló bizottság felállítására irányuló javaslatot szerdai ülésén az Országgyűlés ügyrendi bizottsága.


Dátum: 2005-04-20 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:11.211242, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter javaslatát hét igen és három nem, valamint egy tartózkodó szavazat mellett fogadták el a képviselők. A képviselő a testület ülésén elmondta: a vizsgálat fő tárgya, hogy a kormányfő cégei milyen kapcsolatban álltak, vagy állnak az állammal, vagyis vagyongyarapodásában milyen szerepet játszottak állami forintok. Mint mondta, a miniszterelnök vagyona tavaly 100 millió forinttal, tavalyelőtt 83 millió forinttal gyarapodott, felesége pedig nem tett vagyonnyilatkozatot. Közölte, hogy a balatonőszödi kormányüdülő, vagy a Szalay utcai, egykor a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő ingatlan eladásáról szóló dokumentumok mind a mai napig nem kerültek nyilvánosságra.

Szijjártó Péter a bizottsági ülés után az MTI-nek azt mondta: bebizonyosodott, hogy a szocialisták is megosztottak ebben a kérdésben, hiszen két MSZP-képviselő igennel szavazott, másik kettő viszont elutasította a kezdeményezést. A szocialisták is belátták, hogy igenis meg kell vizsgálni az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának titkait, hiszen ebben közpénzek játszottak szerepet és számos esetben közvagyon vált magánvagyonná - hangsúlyozta a politikus. Egyúttal reményét fejezte ki, "hogy semmifajta trükkel nem készülnek a szocialisták", és a vizsgálóbizottság valóban létrejöhet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek