Georg Ratzinger aggódik testvére, XVI. Benedek egészsége miatt
Az új pápa testvére aggódik a 78 éves XVI. Benedek egészségi állapota miatt - közölte maga a három évvel idősebb testvér, Georg Ratzinger szerdán Regensburgban.
Dátum: 2005-04-20 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:12.847066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Georg Ratzinger azt remélte, hogy "testvérem nem egészen stabil egészségi állapota a bíborosokat esetleg fiatalabb választására készteti" - mondta a 81 éves fivér, aki szintén pap.
Georg Ratzinger már a választás előtt is azt hajtogatta: nem hiszi, hogy "ilyen korú emberre ennyire felelősségteljes feladatot bíznak". A hír, hogy testvérét mégis megválasztották, sokkolta.
Ratzingerék hárman voltak testvérek, lánytestvérük, Maria már meghalt. Joseph évente körülbelül négyszer is ellátogatott Regensburgba azóta, hogy Rómába költözött, s a nagyhatalmú hittani kongregáció vezetője lett. Hetente egyszer telefonon is beszéltek egymással.
Georg Ratzinger nem hiszi, hogy bármi is megváltozna kapcsolatukban. Az biztos, hogy nem fogja öccsét XVI. Benedeknek szólítani és a pápai gyűrűt sem fogja megcsókolni. Valószínűleg ő fog majd ezután Rómába utazgatni, s nem a pápa ugrik majd el testvéréhez Regensburgba. Georg Ratzinger XVI. Benedek beiktatására is el akar utazni a Vatikánba, bár, mint mondja, még nem tudja, hol fog lakni.
Georg Ratzinger nem részletezte, hogy miért tartja "nem egészen stabilnak" testvére egészségi állapotát. A statisztikák szerint Joseph Ratzinger 275 év óta a legidősebb bíboros, akit pápává választottak. XIII. Kelemen szintén 78 éves volt, amikor elfoglalta a pápai trónt. Minden idők legidősebb katolikus pápája a hivatalba lépés pillanatában valószínűleg I. Adorján volt 772-ben. Ekkor már 80. életévét is betöltötte.
MTI - fideszfrakcio.hu