Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

I. Bartolomaiosz párbeszédre ösztönzi XVI. Benedeket

A keresztény egyházak közötti párbeszéd folytatására ösztönözte I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka szerdán XVI. Benedek pápát.


Dátum: 2005-04-20 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36920
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:13.152080, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Úgy véljük, hogy az új pápa, aki képzett teológus, tiszteli egyházunk hittudományának, valamint szellemiségének gazdagságát, és ez arra készteti őt, hogy együttműködjék velünk, és előrelendítse a teológiai párbeszédet" - szögezte le a főpap a konstantinápolyi patriarkátus által közzétett, görög nyelven íródott közleményének nem hivatalos fordítása szerint.

Reménykeltőnek nevezte, hogy XVI. Benedek annak a II. János Pálnak a nyomdokába lép, aki kezdeményezte az egyházak egymáshoz közeledését, a dialógust és a megbékélést. A pátriárka "örömmel és reménységgel" üdvözli Ratzinger bíboros megválasztását, akit hatalmas tudományos képzettsége és erénye tett ismertté - olvasható a dokumentumban.

"Az a tény, hogy az új pápa a német népből származik, abból a népből, amely hosszú éveken át megosztottságban élt, és amelynek ma hatalmas szerepe van az Európai Unióban, reményt és bizonyosságot nyújt arra, hogy a (pápa) kifejezésre juttathatja majd az egységet vagy legalábbis a békés együttműködést" a keresztények között és a világon - mutatott rá I. Bartolomaiosz közleményében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek