Megindult a hernyótámadás
Elkezdődött a rettegett gyapjaspille-szezon Somogyban: tegnap már szőlőtőkén és almafákon találtak hernyókat. A nagy tömegű invázió még nem jött el, de már károsodtak mezőgazdasági területek. Öt somogyi településnél - Siófok, Nagycsepely, Balatonboglár, Hollád, Igal - találtak életképes kártevőt. Balatonbogláron a szőlőtőkén, Nagycsepelyben az almafa levelein.
Dátum: 2005-04-20 20:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36929
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:15.920477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A természettől súlyos figyelmeztetést kaptunk - e szavakkal kommentálta Tóth István, a megyei növény- és talajvédelmi szolgálat igazgatója a bejelentéseket. Az igazgató szerint most bekövetkezett, amitől leginkább tartottak: a szél besöpörte a kártevőt a mezőgazdasági területekre.
- Somogyban csaknem 80 növényvédő szert árusító üzlet működik és 140 felsőfokú képesítéssel rendelkező szakember dolgozik. Megvásárolhatóak azok a szerek, amelyek elpusztítják a veszedelmes kártevőt. Tanácsot ad a szolgálat, a település jegyzője, a falugazdász: lényeg, hogy a mentesítésre minél gyorsabban kerüljön sor.
Az igazgató közölte: a Dimilin, a Nomolt, a Dipel kitinszintézis-gátlókon kívül hagyományos rovarölő szerek - egyebek mellett BI-58 EC, Decis - alkalmasak a kártevő semlegesítésére.
somogyihirlap.hu-siofok.fidesz.hu - fideszfrakcio.hu