Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömegegek vándorolnak el a fővárosból: Fidesz az egészséges Budapestért

Egy budapesti külkerület erdőrészének beültetésével indította "törvényességi akcióját" a Fidesz környezetvédelmi csoportja, amelynek tagjai a főváros "szomorú" elvándorlási statisztikáját akarják megállítani - mondta el az MTI-nek szerdán Medgyesy Balázs, a Fidesz zöld tagozatának elnöke.


Dátum: 2005-04-21 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:17.118993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Azt üzenjük a kormánynak, a hatóságoknak, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy az Európában sereghajtó Budapest statisztikái ne romoljanak tovább, ne legyen egy olyan terület sem, ahol úgy tűnik el egy fa, hogy azt ne pótolnák" - jelentette ki Medgyesy Balázs Budapesten, a XVI. kerületben, az Erdős utcában, ahol a Föld napja alkalmából rendeztek erdőpótlási és "törvényességi akciót".

"A törvényességi akciónk lényege, hogy az alkotmányban biztosított egészséges környezethez való jogot a hatóságok és a tulajdonos helyett civil kezdeményezéssel kívánjuk érvényesíteni" - mondta a Fidesz politikusa.

Medgyesy Balázs arra utalt, hogy a Kisszentmihály nevű terület melletti erdőnek egy 6,5 hektáros részét egy éve úgy vágták ki, hogy azóta - noha a törvény előírja az újrafásítást - a terület érintetlenül áll.

"Hova tűnt az erdő? Lakóparkot akarnak?" - tette fel a kérdést Medgyesy Balázs, akinek a kezdeményezésére most tíz facsemetét ültettek.

A politikus emlékeztetett a Nemzetközi Föld Napja Mozgalom üzenetére, amely szerint a fák ültetése a gyermekek jövőjét biztosítja.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek