Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A-csoportot érő helyen áll a magyar hokiválogatott

A magyar jégkorong-válogatott a debreceni divízió I-es világbajnokságon két nagyszerű eredmény után szerdán a harmadik meccsén a kötelező győzelmet is hozta a mezőny leggyengébbje, Kína 9-0-s legyőzésével. Az együttes most már vezeti a csoportot, ezzel életben vannak, és reálisak A-csoportos reményei.


Dátum: 2005-04-21 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:18.331060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Két nagyon jó mérkőzést játszott a keddi szünetig a magyar jégkorong-válogatott a Debrecenben zajló divízió I-es jégkorong-világbajnokságon: a nyitónapon kétszer is vezetett, majd 2-2-re végzett Norvégia ellen, aztán szenzációt okozva 3-0-ra gyűrte le a tavaly még A-csoportos Japánt. Félő volt, a két nagy siker sokat kivesz a nem is annyira titkon az elitosztályba vágyó hazai együttestől, így jól jött a pihenőnap.

A kötelezőt is hozni kell

A mezőny leggyengébbje, Kína elleni meccs előtt az volt a kérdés, hogy az esélyesebb ellenfelekkel szembeni jó játék után erősebb csapatként mennyire tudja érvényesíteni tudásbeli fölényét Pat Cortina kapitány csapata, esetleg nem teszi-e görcsössé az, hogy kötelező győzelmet aratnia.

A kapuban az eddig szenzációsan védő - két meccsen mindössze két gólt kapó - Szuper Levente helyett a fehérvári Budai Krisztián állt.

Gól emberhátrányból is

A hazai együttes gyorsan gólt szerzett, oldva ezzel az esetleges göcsöt, ami meglepő volt, emberhátrányból történt ez. Igaz, a játékosok a találkozó előtt kiemelték, ha nekik kell nyomniuk, az kevésbé kedvező nekik, ez lehet a magyarázat arra, hogy a meccsen még egyszer sikerült kiállítás alatt eredményesnek lenni.

Az első harmadban gyakorlatilag ugyanaz történt, mint a japánok elleni meccs ugyanebben a szakaszában, csak ellenkező előjellel, vagyis a most nem mi, hanem a kínaiak nem tudtak kijönni saját védőharmadukból.

Gólok a hajrában is

A szünetre kétgólos lett az előny (0-2), ami látva a csekély ellenállást, megnyugtató volt. Az áttörés a második húsz percben jött el, ekkor négyszer volt eredményes a Cortina-csapat. Kovács Csaba ismét hátrányban talált be - ehhez kellett Jang kapus is -, Palkovics Krisztián gyakorlatilag megalázta a kínai védelmet, de Ocskay Gábor is hülyét csinált az ellen védőiből (0-6).

A végig nyomás alatt tartott Jang kapus egyébként elég jól állta a rohamokat, de a harmadik harmadra is jutott három magyar találat. A kínaiak ebben a játékrészben egyébként kissé megélénkültek, Budainak többször is hárítania kellett, de a szépítés nem jött össze, a vége pedig egészen imponáló 9-0-s magyar győzelem lett.

Feljutó helyen

Összességében az előzetes félelmekkel ellentétben nagyon magabiztosan lépett át a mezőny leggyengébb csapatán a magyar jégkorong-válogatott. Egyértelmű, a Cortina-csapat előrébb lépett az előző évekhez képest, mert a bravúrgyőzelmek mellett immár esélyesként is nagyon jól tudott játszani, nem bénította az esélyesség. A magyar együttes jobb gólarányával vezeti a táblázatot, és két meccs, illetve egy harmad óta nem kapott gólt. Amennyiben sikerül a második leggyengébbnek tűnő briteket legyőzni pénteken, szombaton az A-csoportos tagságért küzdhet válogatottunk a lengyelek ellen.

index.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek