Meghiúsult bizottsági ülés
A Főváros Egészségügyi Bizottságának mai ülésén az SZDSZ részéről egyetlen képviselő sem jelent meg, beleértve a bizottság elnökét. Az ellenzék tartózkodása miatt nem fogadták el a napirendet, így az ülés 5 percen belül véget ért. Ellenzéki képviselőként kifogásoltuk, hogy a koalíció nem volt hajlandó tárgyalni a Heim Pál Gyermekkórház gazdasági helyzetéről, ahol a dolgozók ma már kevesebb jövedelemhez jutnak, mint a 2002-es 50%-osnak csúfolt béremelés előtt - írja közleményében Kupper András.
Dátum: 2005-04-21 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:26.160252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elfogadhatatlan továbbá, hogy szó sem esik a Margit Kórház helyzetéről, ahol a megszorító intézkedések már az orvos szakmai munka biztonságát veszélyeztetik. A város vezetése továbbra sem hajlandó javaslatot készíteni a fővárosi kórházak csődjének megelőzésére, a problémák megoldására.
Felhívjuk a főpolgármester és Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes figyelmét, Demszky Gábor saját, március 30-án tett iránymutató szavaira: A városatyák "havi tiszteletdíjukat a képviselői munkájukért kapják, amelynek elsődleges színtere a testületi, bizottsági és a közgyűlési munka."
2005. április 21. csütörtök
Kupper András
frakcióvezető,
Egészségügyi Bizottság alelnöke