Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkavállalók borotvaélen

Pataky Péter, az MSZOSZ tavaly novemberben megválasztott alelnöke volt a vendége szerdán a megyei fórumnak, mely után sajtótájékoztatót tartott.


Dátum: 2005-04-21 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:26.778563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vaskó Mihály, megyei képviseletvezető elöljáróban elmondta, hogy 2004-ben térségünkben a munkavállalók helyzete tovább romlott: 3 százalékkal csökkent a reálkeresetük, ráadásul a regisztrált munkanélküliek száma 3400-zal növekedett. Az idei bértárgyalások sem ígérnek sok jót abban, hogy megyénk felzárkózzon az országos átlaghoz.

Pataky Péter a Kelet-Magyarországnak elmondta, hogy a foglalkoztatási gondokat a magyar gazdaság újabb szerkezetváltási hulláma okozza: sok munkahely megszűnt, helyettük egyelőre csak csekély számban teremtődtek újak. Kormányzati felelősség is, hogy a kis- és középvállalkozások eszközrendszere elégtelen a hosszú távú, biztonságos munkahelyteremtéshez.

szon.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek