Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három nap szeretet

A dévai árvák segítésére idén is megrendezik Győrött a Szeretetnapokat. A győri püspökség úgy állította össze a programot, hogy felajánlásaikkal minél többen csatlakozhassanak a kezdeményezéshez.


Dátum: 2005-04-21 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:27.087882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Böjte Csaba ferences szerzetes, az erdélyi árvák pártfogója negyvenöt fős dévai küldöttséggel érkezik az idei Szeretetnapokra. Csaba testvér elmondta: gyermekei nehézséget hordoznak a szívükben és attól a szeretettől, amivel minden évben Győrött találkoznak, "kiegyenesedhet a gerincük".

- Fontos élmény, ahogy a város, a püspök úr és a hívek fogadnak bennünket. Bátrabbak, egészségesebbek leszünk, és az adományokért cserébe mi is tudunk adni: hitet, reményt, szeretetet. Enélkül üres az ember.

Dr. Pápai Lajos megyés püspök megkeresésünkre egy tavalyi személyes emlékét idézte fel.

A megnyitóünnepség április 22-én este hét órakor a győri bazilikában jótékonysági hangversennyel kezdődik, amelyen fellépnek a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárai és növendékei, valamint a dévai vendégek is.

- Emlékszem, a Széchenyi téren odajött hozzám egy hívő és átadott egy nejlonzacskót és csak annyit mondott: ötezer egyforintos van benne. Kiderült, hogy tavaly, a Szeretetnapok után kezdte gyűjteni a forintosokat. Talán ebben is benne van rendezvényünk üzenete: kicsi egyforintosokkal, apró figyelmességekkel, szeretettel sok jót lehet tenni. A gyermekeket fogadó családok szeretete, Csaba atya beszédei, a vele való beszélgetések mind szép emlékek, de a legfontosabb, hogy sok emberből a legjobbat hozták ki a Szeretetnapok."

Harmadik alkalommal segíti fellépésével a győri kezdeményezést Ferencz Éva. Ahogy megtudtuk: a Magyar Örökség-díjas énekművész legújabb lemezével (is) Csaba testvér csángóföldi iskoláját támogatja.

- Nem zászlóra varrható szó a szeretet, nem tüntetni kell vele, hanem a szeretet jegyében cselekedni kell. Ezért vagyok ott rendszerint a Csaba testvér gyermekeit segítő koncerteken, rendezvényeken. Bízom benne, hogy a csángó testvéreinktől, Csaba testvértől érkezett kérés segíteni, tenni vágyó lelkekre talál, és filléreinket összegyűjtve részeseivé válhatunk a megvalósulni látszó álom, az új csángó iskola születésének.

kisalföld.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek