Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félmilliárdos nézetkülönbség

Kivonult az ellenzék a tegnapi képviselő-testületi ülésről. A polgári oldal egy megállapodás miatt hagyta el a termet, amely első lépése annak, hogy a kecskeméti szemétszállítás részben osztrák tulajdonba kerüljön.


Dátum: 2005-04-21 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:27.703263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati tulajdonú Városgazdasági Kft.-nek hét évig van joga Kecskeméten a szemétszállítási közszolgáltatás végzésére. A cég hamarosan ezzel a joggal együtt olvadna be a Hulladéklerakó Kft.-be, amely részben önkormányzati, részben pedig az osztrák Saubermacher Kft. tulajdonában van. A vagyoni értékű jogot a várost vezető baloldali koalíció nulla forintnak értékelte, míg a polgári oldal szerint legalább félmilliárdot ér. A tegnap kirobbant vita másik oka: a baloldali koalíció felhatalmazást kívánt adni a polgármesternek egy megállapodás aláírására a Saubermacher Kft.-vel. A megállapodás többek között tartalmazza: az aláírást követő 9 hónapon belül a Városgazdasági Kft. beolvad a Hulladéklerakóba. Amennyiben a szemétszállítási díjat idén májusban nem emelik 15 százalékkal, akkor ősszel már 18 százalékkal kellene emelni. Az díj aztán jövő év végéig nem változna. Az önkormányzat a Hulladéklerakó Kft.-be úgy a szavazati, mind a tulajdoni jogban 51 százalékos arányt szerez. A társaságnak tehát a város lesz a többségi tulajdonosa.

Az ellenzék rendkívül előnytelennek vélte a megállapodást, tiltakozása jeléül még a szavazás előtt kivonult. A döntést a koalíció így is meghozta. A beolvadáshoz azonban további döntések szükségesek, így nem végleges.

petofinepe.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek