Az új pénzügyminiszter sem beszél adócsökkentésről
A Fidesz azt várja Veres Jánostól, hogy tegyen lépéseket az államadósság és az államháztartási hiány csökkentése és az adóterhek mérséklése érdekében - mondta Varga Mihály a kijelölt pénzügyminiszter bizottsági meghallgatása után csütörtökön. A meghallgatáson kevés konkrétumot hallottak a képviselők a kijelölt pénzügyminiszter valódi terveiről, aki szerint az ország gazdasági-pénzügyi helyzete bizakodásra ad okot.
Dátum: 2005-04-21 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:28.606172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veres János kijelölt pénzügyminiszter a bizottsági meghallgatáson elhangzott bevezetőjében arról szólt, hogy az ország gazdasági-pénzügyi helyzete bizakodásra adhat okot, hiszen az ország gazdasági növekedése megfelelő, az ipari termelés és az export növekszik, a tőzsde szárnyal. Veres János szerint az infláció kedvező alakulása nyomán reális a lehetőség, hogy két éven belül az ország teljesíti a maastrichti inflációs kritériumot, és a többi, az euró bevezetéséhez szükséges feltétel is teljesíthető 2008-ig. Mint mondta, az államháztartási hiány bizonyos rendkívüli kiadási tételek miatt lett ilyen magas. Veres János ide sorolta a földalapú agrártámogatás 46 milliárd forintos, a 2004. harmadik negyedévi ellenőrzött áfa visszafizetés több mint 120 milliárd forintos összegét és a közszféra januárban kifizetett 13. havi bérét. Tállai András, fideszes országgyűlési képviselő erre reagálva kijelentette, hogy az áfa visszatartását a jelenlegi kormány rendelte el, a 13. havi bért és az agrártámogatásokat pedig már tavaly ki kellett volna fizetnie a kormánynak.
Még készül a Száz lépés programja
Veres János bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az Adóreform Bizottság által készített jelentést nem etalonnak, hanem inkább gondolatébresztőnek tekinti, és az abban javasolt adóegyszerűsítések még ebben az évben törvényi formát ölthetnek. A pénzügyminiszter-jelölt bejelentette, hogy a "Sikeres Magyarországért" hitelprogram keretében a kormány rövidesen olyan hitelkonstrukciót dolgoz ki, amely a vállalkozók és az önkormányzatok számára megteremti az Európai Uniós források könnyebb elnyerésének lehetőségét. A Gyurcsány Ferenc által beharangozott Száz lépés programjával kapcsolatban Veres János elmondta, hogy az elképzelésekről most egyeztetnek a kormány tagjai.
Átfogó reformokra nincs idő
Tállai András azt kérdezte a jelölttől, mi motiválhatta, hogy egy évvel a választás előtt, egy költségvetési csődhelyzet szélén elvállalta a pénzügyminiszteri posztot, és mi az oka az államadósság napi 10 milliárd forintos növekedésének. A fideszes képviselő arra is kíváncsi volt, hogy pótköltségvetés nélkül hogyan lehet megoldani az ország válságos pénzügyi helyzetét, illetve megismételhető-e még egyszer az a példátlan eset, hogy a kormány törvénytelenül visszatartja a vállalkozóknak járó áfakifizetéseket. A képviselő arra is felkérte a kijelölt pénzügyminisztert, hogy kissé konkrétabban fejtse ki a Száz lépés programjának részleteit.
Veres János kifejtette, azért vállalta el a megbízatást, mert hisz abban, hogy képviselői és magánvállalkozói tapasztalatait az ország pénzügyeinek irányításában is kamatoztatni tudja. Mint mondta, az ország gazdasági-pénzügyi helyzete nem indokolja pótköltségvetés készítését. Az áfakifizetések visszatartásáról szólva Veres János elismerte, hogy az olyan hiba volt, ami még egyszer nem történhet meg, mert az bosszúságot okozott a vállalkozóknak. Mint mondta, a Száz lépés programja nem jelent átfogó reformot, hiszen az nincs előkészítve és arra már ideje sincs a kormánynak, hanem "kis lépéseket jelent, melyek jó irányba terelik az államháztartás működésének szabályait".
Megrendült a bizalom
Mádi László arról érdeklődött, mit kíván tenni a pénzügyminiszter-jelölt, hogy az államháztartás jelenleg kaotikus állapotai átláthatóbbak legyenek, és hogyan kívánja helyre állítani a befektetők megrendült bizalmát, melyhez az áfa visszatartása is hozzájárult. A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a pénzügyminiszter-csere alkalmat adhatna a kormánynak, hogy komolyan szembe nézzen az ország pénzügyi gondjaival, ami növelhetné a külföldi befektetők bizalmát.
Veres János válaszában elmondta, hogy a pénzügyi folyamatok átláthatósága érdekében az államháztartási törvény módosítására is szükség lenne. Az áfa visszatartása csak kevés cégnek okozott gondot, így az a befektetői bizalom megrendüléséhez ez nem járulhatott hozzá - tette hozzá.
Szakértőink dolgoznak, mérlegelnek
További kérdésekre válaszolva Veres János többek között kifejtette, hogy az európai átlaghoz képest a magyarországi adóterhelés nem kimagasló, de az adóreform keretében akár adócsökkentésre is sor kerülhet. Hogy milyen adót, mennyivel és mikor csökkentene a kormány, az még mérlegelés kérdése - tette hozzá. A benzinárak emelkedésével kapcsolatban a pénzügyminiszter-jelölt úgy fogalmazott, hogy a pénzügyminisztérium szakértői vizsgálják a jövedéki adó csökkentésének lehetőségét.
A Fidesz konkrét lépéseket vár az új pénzügyminisztertől
A pénzügyi és költségvetési bizottság 14 szavazattal 10 tartózkodás mellett támogatta Veres János pénzügyminiszterré történő kinevezését.
Varga Mihály, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének vezetője a meghallgatás után elmondta: a Fidesz azt várja Veres János kijelölt pénzügyminisztertől, hogy tegyen lépéseket az államadósság és az államháztartási hiány csökkentésére és az adóterhek mérséklésére. Mint kifejtette: Veres Jánosnak szembe kell néznie a valós helyzettel, és a Fidesz abban bízik, hogy nem kidobott esztendő lesz a választásokig hátralevő év
Mint mondta, a bizottság fideszes tagjai tartózkodtak a bizottsági szavazáson, mert bár kétségtelen ténynek tartják, hogy Veres János a korábbi évek hibás gazdaságpolitikai döntéseiben szerepet vállalt a Pénzügyminisztérium, majd a Miniszterelnöki Hivatal államtitkáraként, mégis úgy ítélték meg, hogy ezt nem első, hanem másodvonalból tette, így érdemes talán lehetőséget adni neki, hogy bizonyítson. Reméljük, hogy Veres János élni fog ezzel a megelőlegezett bizalommal, és nem visszaélni - mondta Varga Mihály.
MTI - fideszfrakcio.hu