Sok nyelvszakos tanár tervezi, hogy uniós országban tanít
A nyelvszakos tanárok 28 százaléka tervezi, hogy hosszabb-rövidebb ideig tanít az EU valamely tagországában - derül ki a Felvételi Információs Szolgálat felméréséből. A válaszadók mintegy 13 százaléka szeretne külföldi karriertbefutni - tartalmazza a 265 érettségit adó középiskola 2.263 pedagógusának megkérdezésével készült felmérés.
Dátum: 2005-04-21 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:29.732694, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különbség van aközött, hogy az igazgatók egy-két éves kinn-tartózkodást, helyetteseik pedig inkább rövidebb időtávot jelöltek meg. A szaktanárok és osztályfőnökök körében is inkább az egy-két hónap a népszerűbb.
Meglepő, hogy a humán tantárgyakat (történelem, magyar) tanítók nagyobb arányban vágynak külföldre, mint reálszakos kollégáik, hiszen a magyart tanítók csak tudásuk egy részét tudnák idegen nyelvterületen tanárként kamatoztatni. A pedagógusok 55 százalékának (nyelvszakosok nélkül) van nyelvvizsgája, leginkább angol felső és angol középfokú oklevéllel rendelkeznek.
A tanított tantárgyak szerint a humán tárgyakat tanítók rendelkeznek nagyobb arányban nyelvvizsgával (magyar - 64 százalék, történelem - 60 százalék), a reál tantárgyakat oktatók közül a fizika szakosok között van a legkevesebb, nyelvvizsgával rendelkező pedagógus (29 százalék).
A legkedveltebb célország Nagy-Britannia és Németország. Ezt követi Ausztria, Olaszország, Franciaország és az északi, skandináv országok.
A középiskolás diákok uniós továbbtanulási lehetőségeiről a pedagógusok többsége valamilyen szinten tájékozott, és hallott már néhány ösztöndíjról.
A tanárok egynegyede azonban teljesen tájékozatlannak vallja magát. A lehetőségeket viszont kihasználják, és biztosítják a diákságnak: az iskolák mintegy fele ugyanis részt vesz EU-hoz köthető programokban - így nyilatkozott az iskolaigazgatók 42 százaléka.
MTI - fideszfrakcio.hu