Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vízzacskózó berendezést visznek Mátrakeresztesre

Úgynevezett vízzacskózó berendezést indított útnak Mátrakereresztes megsegítésére a Fővárosi Polgári Védelem és a fővárosi önkormányzat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2005-04-21 16:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36975
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:30.027155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dobson Tibor elmondta: a berendezést, mely óránként ezerkétszáz liternyi zacskózott ivóvizet készít, Pásztón a tűzoltóság épületébe telepítik.

Megemlítette, hogy a vízzacskózó berendezésen kívül, a fővárosi önkormányzat finanszírozza még, és a felhőszakadás által sújtott települések rendelkezésére bocsátja a Fővárosi Közterület-felügyelet úttisztító berendezéseit és a Fővárosi Csatornázási Művek csatornatisztító gépét is, "ha igény van rá".

Hozzátette: a fővárosi önkormányzat tíz épületszárító berendezést is küld az érintett településeknek.

A közigazgatásilag Pásztóhoz tartozó Mátrakeresztesre, illetve a Mátra keleti részén lévő Szuhára hétfőn délután zúdult özönvízszerű esőzés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek