Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mitől nő a Mount Everest?

Húsz év után újabb kutatócsoport indult útnak Kínából, hogy meghódítsa a Himalája legmagasabb csúcsát, és nem mellesleg megállapítsa, milyen magas jelenleg a Mount Everest. Ez az expedíció a negyedik, amelyet a távol-keleti ország indított a csúcsra.


Dátum: 2005-04-21 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36981
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:31.912089, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az a kínai kutatócsoport, amely most indult útnak a Himalájába, azt az elméletet szeretné ellenőrizni, amely szerint a Mount Everest évről évre egy centiméterrel magasabb. Hat kutató, négy hegymászó és négy serpa (nepáli hegyi vezető) indult útnak, hogy bebizonyítsa ezt a teóriát, és újramérje a Nepál és Kína határán lévő hegy magasságát - írja a National Geographic. A csúcsot 1850 körül mérték fel először, majd közel száz év múlva indult útnak egy újabb expedíció Indiából. Az általuk végzett mérések szerint a Csomolungma - ahogyan a helyiek nevezik - magassága 8848 méter. Évekig elfogadott volt ez a szám, egészen addig, amíg 1999-ben amerikai tudósok újabb vizsgálatokat nem végeztek, GPS-technika segítségével. Ekkor azt állapították meg, hogy az indiaiak eredményeinél két méterrel közelebb van az éghez a föld legmagasabb pontja, tehát nem kevesebb mint 8850 méter.

A kínaiak azonban nem fogadták el az amerikaiak által mért méretet. Az ő elméletük szerint ugyanis a hegy növekszik - méghozzá nem is keveset, hanem évente egy centimétert. Ennek oka a földkéreg mozgásával magyarázható: a Dekkán-pajzs (amely az indiai szubkontinens alapját képezi) és az ázsiai kontinens egymáshoz ütközése egy-egy centivel emeli meg a csúcsot évente. Így a hegy magassága az elmúlt száz évben 100 centimétert, azaz egy métert nőtt, tehát nem 8850, hanem csupán 8849 méter magasságú. Egy méter nem nagy távolság, de bebizonyosodhat az is, hogy a globális felmelegedés következtében 2050-re eltűnhet a Himalája gleccsereinek közel fele.

Forrás: Blikk

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek