Előre jelezhetővé vált a földrengés
Egy új tajvani földrengésjelző hálózaton dolgozó tudósok szerint hamarosan lehetségessé válik, hogy a nagyobb rengések előtt 30 másodperccel figyelmeztessék az embereket a küszöbön álló katasztrófára.
Dátum: 2002-08-16 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:40:37.809959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Leon Teng, a dél-karolinai egyetem földrengéskutató központjának munkatársa szerint ez a riasztás elegendő arra, hogy elzárják az összes gázcsapot, leállítsák a tömegközlekedést, és más óvintézkedéseket tegyenek, s ezzel csökkentsék a várható károkat. Teng megállapításait a Tajvanon létrehozott földrengésjelző rendszer adataira alapozta. Ez a rendszer képes a földrengések korai stádiumának kiszűrésére, továbbá ki tudja számítani az epicentrum várható helyét és erejét, hogy riasztani lehessen az érintett területeket. A kísérleti időszakban a rendszer nem kevesebb mint 54, a Richter-skála szerinti 3,6-6,3 erősségű földmozgást észlelt előre, csaknem 100 százalékos pontossággal. Az információs központot a katasztrófák áldozatainak mentésével foglalkozó hivatalokkal kapcsolták össze. A riasztórendszereket több amerikai nyugati parti településen, valamint a földrengésektől ugyancsak gyakran sújtott Mexikóban és Japánban próbálták ki sikerrel.
MTI - fidesz.hu