Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem iható a vezetékes víz 18 Nógrád megyei településen

A Mátrakeresztest sújtó természeti katasztrófa miatt tilos inni és főzésre használni a vezetékes ivóvizet a pásztói térség 18 településén - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei ÁNTSZ vezetője.


Dátum: 2005-04-21 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36990
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:34.607056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hajdú Katalin elmondta: elszíneződés és bakteriális fertőzés lépett fel az ivóvíz rendszerben, ezért a vezetékes ivóvizet nem használhatják főzésre és nem ihatják Tar, Mátraszőlős, Alsótold, Cserhátszentiván, Felsőtold, Garáb, Buják, Ecseg, Csécse, Kozárd, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Palotás, Héhalom, Bér, Egyházasdengeleg községekben, valamint Hasznos egy részén.

Ezeknek a településeknek a lakó, körülbelül 25 ezer ember, a hasznosi víztározóból kapják az ivóvizet, s a Mátrakeresztesen lezúdult szennyezett vízzel került baktérium a tározóba.

A tilalom Hasznoson csak a Tejipari Vállalat fölötti lakóterületet érinti - tette hozzá. A főorvos hangsúlyozta: a víz fürdésre alkalmas.

Sisák Imre, Pásztó polgármestere, a helyi védelmi bizottság elnöke közölte: az érintett települések polgármesterei gondoskodnak a zacskós víz kiszállításáról és elosztásáról, s lehetőség szerint

lajtos kocsiról látják el ivóvízzel a lakosságot.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek