Huszonegyen állnak a madridi bíróság elé
Az al-Kaida terrorszervezet huszonnégy feltételezett tagja áll bíróság elé pénteken egy madridi monstre perben. Ez az első olyan bírósági tárgyalás a világon, amelyen ilyen nagyszámú vádlottat vonnak felelősségre a 2001. szeptember 11-én Amerikában végrehajtott terrormerényletek miatt. Az Egyesült Államokban eddig csupán egy marokkói származású francia ellen emeltek vádat ugyanezért.
Dátum: 2005-04-22 07:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=36994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:35.829542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A madridi per fővádlottja a szíriai Imad Eddin Barakat Jarkasz, alias Abu Dada: a vádirat szerint ő volt az al-Kaida csoport spanyolországi részlegének vezetője, ő szervezte azt a terrorista-csúcstalálkozót 2001 júliusában a spanyolországi Tarragonában, amelyen Mohamed Atta, az öngyilkos merénylők vezetője és Ramzi bin as-Síba, a csoport első számú tervezője egyetértésre jutott a gyilkos akciók utolsó részleteiről.
A marokkói részt vett a tavaly március 11-i madridi vonatmerényletek tervezésében is - állítja az ügyészség.
MTI - fideszfrakcio.hu