Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A román kormány ismét elhalasztotta a kisebbségi törvénytervezet elfogadását

Egy héttel ismét elhalasztotta a kisebbségi törvénytervezet elfogadását csütörtökön a román kormány. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az igazságügyi és a művelődési miniszternek továbbra is kifogásai voltak a kisebbségi törvénytervezettel szemben, ezért további egyeztetések végett egy héttel ismét halasztani kellett annak elfogadását.


Dátum: 2005-04-22 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:38.566229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel egyidejűleg a kormány véleményt fog kérni a Velencei Bizottságtól és az EBESZ kisebbségi főbiztosától is a törvénytervezetről.

Ettől a véleményezéstől azonban nem függ a törvénytervezet kormány általi jóváhagyása - hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, leszögezve: "Nem kapcsoljuk össze ezt a két kérdést".

Az említett román miniszterek a kisebbségek által választott kulturális autonómiatanácsok bizonyos hatásköreit vitatják, és általában kifogásuk van azzal kapcsolatosan, hogy ezek a testületek döntési lehetőséget kapnának az anyanyelvű oktatási és művelődési intézményekkel összefüggő kérdésekben. "A hatáskörök jellegéről folyik tehát a vita" - mondta a miniszterelnök-helyettes.

Az RMDSZ folytatja a további egyeztetést az igazságügyi és a művelődési miniszterrel - mondta Markó Béla.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek