Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mircea Geoana a román Szociáldemokrata Párt elnöke

Geoana fölényes győzelmet aratott a péntek hajnalra elhúzódott maratoni szavazáson. A küldöttek közül 964-en adták rá szavazatukat, míg Ion Iliescu volt államelnök, a párt alapítója mindössze 530 voksot kapott. Adrian Nastase volt kormányfőt, aki magára vállalta a felelősséget a 2004. novemberi parlamenti és elnökválasztáson elszenvedett vereségért, a párt ügyvezető elnökének választották meg.


Dátum: 2005-04-22 08:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:39.824713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 47 esztendős Geoana közölte, hogy jelentős posztot kíván felajánlani Iliescunak, akinek "álláspontját tiszteletben kell tartanunk, mert ő a párt alapítója marad". Iliescu csodálkozását fejezte ki a szavazás után. "Nem számítottam arra, hogy Mircea Geoana ilyen népszerű a párton belül. Mindenesetre politikusként még sokat kell tanulnia" - mondta.

A 75 esztendős Iliescu a pártelnöki tisztség biztos várományosának tűnt, ám szerda este aztán hirtelen három vetélytárs jelent meg a színen: Mircea Geoana, Serban Nicolae szenátor, Iliescu egyik volt elnöki tanácsadója, valamint Dorinel Soare Dambovita megyei polgármester. A pártelnöki posztért folyó vetélkedés az utolsó pillanatban rendkívül szorossá vált, de csütörtök délelőtt még mindig szinte biztosnak tűnt, hogy Iliescu simán átszakítja a célszalagot. A párt "ifjú farkasainak" képviselőjeként fellépő Mircea Goeana azonban nagy hatású kortesbeszédével viharos tapssal kísért sikert aratott a kongresszusi küldöttek körében, így a "szimpátiaszavazásban" már felülkerekedett a megdöbbent Iliescun.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek