Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap ismét választanak a soproniak

Vasárnap ismét időközi országgyűlési képviselő-választást tartanak Sopronban A szavazásra azért van szükség, mert az Európai Parlamentbe való bejutása után Szájer József lemondott képviselői mandátumáról. A Fidesz jelöltje ismét Firtl Mátyás, aki az előző választást fölényesen nyerte, de nem jutott mandátumhoz, mert kevesen mentek el választani.


Dátum: 2005-04-22 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:40.121527, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A várakozások szerint a novemberben egyszer már a szavazatok 88,8 százalékát megszerző Firtl Mátyás és az akkor a vásárlási utalványok osztogatása miatt visszalépett MSZP-s Kránitz László helyén indított Csák Ferenc az esélyese a vasárnap megrendezésre kerülő újabb soproni időközi választásoknak. A választópolgárok annak az egyéni országgyűlési képviselői helynek a betöltéséről dönthetnek most vasárnap, ami azt követően ürült meg, hogy Szájer József fideszes képviselő az Európai Parlamentbe való bejutását követően lemondott róla. Novemberben ugyan már volt egy időközi voksolás, de akkor mindkét forduló érvénytelen lett az alacsony részvételi arány miatt.

Most heten próbálják megszerezni a helyet. A fideszes Firtl Mátyás novemberben a mindkét fordulót magabiztosan nyerte, a második fordulóban pedig a leadott voksok 88,8 százalékát szerezte meg. A képviselői széket nem kapta meg, mert a szavazásra jogosultak egynegyedénél kevesebben járultak az urnákhoz, így a voksolás érvénytelen lett. Az MSZP ezúttal új jelöltet állít: a novemberben indított Kránitz László helyett Csák Ferenc száll ringbe a helyért.

A két nagy esélyesen kívül öt jelölt méretteti meg magát: Kóczán Zoltán az SZDSZ, Sárdy Barbara a MIÉP, Nagy Tamás az MDF, Kirkovits Balázs a Jobbik, Friedl László Mihály a Magyar Vidék és Polgári Párt (Bánk Attila vezette volt kisgazdák) színeiben indul.

Mivel egyéni képviselői helyről van szó, ezért választások nélkül a képviselői hely nem tölthető be - ha listás helyről lenne szó, akkor ez megoldható lenne: a listán szereplők valamelyike lépne a lemondott honatya helyébe. Mint ismeretes, tavaly novemberben már tartottak időközi választást a hely betöltéséről, ám az alacsony részvételi arány miatt mindkét forduló érvénytelen volt (az első fordulóban 50 százaléknál nagyobb, a másodikban 25 százaléknál nagyobb részvételre lett volna szükség).

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek