Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Büntetendő a tankönyvek fénymásolása

A főiskolai, egyetemi hallgatók többsége nem veszi meg tanulmányaikhoz szükséges tankönyveket, jegyzeteket, hanem inkább lefénymásolják. Ennek oka egyrészt a könyvek ára, másrészt pedig az, hogy nem minden esetben kaphatóak az intézmények jegyzetboltjaiba a megfelelő szakirodalmak. A teljes mű lefénymásolása azonban bűncselekmények minősül, amit a törvény büntet.


Dátum: 2005-04-22 08:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:40.741969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tankönyv-fénymásolás az utóbbi időben szaporodott meg, a diákok többsége ugyanis nem veszi meg sok ezer forintért a tankönyvet, inkább kevesebb pénzért lemásoltatja, vagy lemásolja azt, több milliós veszteséget okozva a kiadóknak. Az Artisjus Egyesület szerzői jogvédelemmel foglalkozó jogásza szerint a szerzői jogi törvény értelmében (1999. évi 76. törvény 35. paragrafusa) magán célra bárki készíthet a műről másolatot, ha az jövedelemszerzés célját nem szolgálja, vagyis magának fénymásol és nem adja el pénzért. Teljes könyv, folyóirat egésze azonban magán célra is csak kézírással, vagy írógéppel másolható. Vagyis szabad felhasználásra is csak egyes részeit lehet egy könyvnek lefénymásolni, egész mű esetén már ez is törvénybe ütköző, a szerző jogának megsértése és ezzel vagyoni hátrány okozása bűncselekmény. A jogász szerint nem a szerzői jogvédő egyesületek feladata, hogy felkutassák azokat, akik "nagyüzemben" vagy magáncélra sokszorosítanak illegálisan, ezt a tankönyvkiadók a rendőrség bevonásával oldják meg. Országos szinten forgalmaz egyetemi, főiskolai tankönyveket a Medicina Könyvkiadó Rt., akiknek ez a helyzet húsbavágó problémát jelent. Az Rt. ügyvezető-igazgatója Farkasvölgyi Frigyesné elmondta lapunknak, hogy tavaly szeptember-október folyamán harmincmilliós kárt, vagyis árbevétel kiesését okozott nekik a nagyüzemű, valamint magán célra történő tankönyvmásolás.

- Rendőrségi ügyünk is zajlik ezzel kapcsolatban, Szegeden sikerült lefülelni több személyt, akik üzletszerűen foglalkoztak tankönyveink másolásával - mondta az ügyvezető, aki maga érzékelte a forgalomcsökkenést és kutatta fel, hol történik a fénymásolás, majd bejelentette a rendőrségen ezt. Bár Farkasvölgyi Frigyesné elmondta, nem tudja milyen jogköre van a szerzői jogvédő hivatalnak, de érzése szerint többet tehetnének az ügyben, egyfajta érdekképviseletet látva el.

Számos oka van annak, hogy a hallgatók ehhez a módszerhez folyamodnak. A piliscsabai egyetem könyvtárban nagyon rövid, három napos a kölcsönzési idő, mert sok diák van és kevés a példányszám is. Ez utóbbi attól függ, hogy hányan járnak az adott szakra. Húsz embernek általában elég a négy könyvtári könyv, a nagy, százötven fős csoportoknak viszont kevés. A piliscsabai egyetem jegyzetboltjának vezetője, Tuza Piroska azt mondta, hogy nemcsak jegyzetet, hanem könyveket, nyelvkönyveket is fénymásolnak a hallgatók. Ez miatt forgalom csökkenést is tapasztalt, éves szinten körülbelül tizenöt-húsz százalékos kiesést. Arra is felhívta a figyelmet, hogy sok olyan tankönyv van, amit nem jelentetnek meg újból a kiadók, így csak könyvtárban hozzáférhető. Ezek között vannak olyan művek is, amelyet csak helybeli használtra tudnak a hallgatók rendelkezésére bocsátani, mivel utolsó, egyetlen példányokról van szó. Az esztergomi tanítóképző főiskolán is hasonló a helyzet, nem tudnak mindenkinek kölcsönözhető könyvet adni, hiszen nincs annyi belőlük. Ebben az intézményben a kötelező irodalmakat egy hétre, míg szépirodalmat négy hétre vehetnek ki a tanulók. A hallgatók álláspontja viszont az, hogy ilyen rövid idő alatt nem tudják feldolgozni a tananyagot a könyvből, így hát kénytelenek fénymásolni, de az is igaz, hogy nagyon sok pénzbe kerülne, ha az összes szükséges könyvet megvennék. A hallgatók problémáját Ekler Gergely a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke is megerősítette.

- A dologról azt is tudni kell, hogy egyes könyveknek nincs új kiadása, vagy a tanár olyan irodalmat ad meg, ami régebbi, esetenként tíz évvel ezelőtti. Ilyen példányokat pedig gyakran a kiadótól sem lehet beszerezni, nemhogy a jegyzetboltban - mondta Ekler Gergely, hozzátéve, hogy senkit sem akar jogsértésre bíztatni. Megoldásként említette, hogy az intézmények fénymásolási átalányt fizessenek a kiadóknak, vagyis a nem megrendelhető tankönyveket ők sokszorosítsák. Így a hallgatónak is lenne jegyzete és a kiadó vesztesége is mérséklődne.

Sió László, az Oktatási Műhely vezetője hangsúlyozta, hogy mindenképpen külön kell választani azt, amikor egy hallgató magának másol részleteket és azt aki ezzel üzletel. Szerinte a jegyzettámogatások növelése, valamint több könyvtári példány beszerzése jelenthet kiutat a patthelyzetből.

KERET

Aki az irodalmi, tudományos vagy művészeti alkotás szerzőjének a művén, előadóművésznek az előadóművészi teljesítményén, hangfelvétel előállítójának a hangfelvételén, rádió- vagy televízió-szervezetnek a műsorán, illetőleg film előállítójának a teljesítményén fennálló jogát haszonszerzés végett, vagy vagyoni hátrányt okozva megsérti, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését jelentős vagyoni hátrányt okozva, vagy üzletszerűen követik el. A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen nagy vagyoni hátrányt, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva követik el. Aki a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértését vagyoni hátrányt okozva gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (Büntető Törvénykönyv 329/A. §2)

Forrás: HIDLAP

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek