Máris meghibásodott a cseh Gripenek fele, egy fel sem szállt
A hétfőn Svédországból Csehországba érkezett hat darab JAS-39 Gripen típusú vadászgép közül hármat műszaki problémák miatt nem volt hajlandó átvenni a cseh hadsereg - írta a Mladá Fronta Dnes cseh lap tegnapi száma alapján a Napi Gazdaság.
Dátum: 2005-04-22 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=37014
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:37:41.950945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Műszaki problémák miatt nem vette át a hat Gripen vadászgép felét a cseh hadsereg. A gondok már Svédországban kezdődtek, ahol a hat gép közül egy fel sem tudott szállni, ezért az utolsó pillanatban egy másikkal kellett helyettesíteni. A hibák meglehetősen súlyosnak bizonyultak, mivel az információtovábbító és kommunikációs rendszer hibásodott meg, és a radar is kiesett, ezért a cáslavi repülőtérre érkező hat gép közül az egyik úgymond vakon szállt le, egy másik repülő segítségével (ma már nagy segítséget nyújt a pilótáknak a magasság és a helyes irány meghatározásában is segítő radar - aszerk.).
A cseh lap szakértőket idézve írja, hogy a problémák várhatók voltak, mivel nem volt idő összhangba hozni a NATO elektronikus normáit a svéddel - ez a folyamat akár évekig is eltarthat. Az egymással nem kompatibilis két rendszer eredményeként a NATO rádióállomásai zavarják a svéd gépek navigációs berendezéseit, ezért a pilóta hamis adatokból indulhat ki.
Az ügy miatt ma svéd szakértők érkeznek Csehországba. A Gripen szállítója, a BAE Systems nem volt hajlandó kommentálni az esetet. A Spidla-kormány még 2004 júniusában döntött a Gripenek tartós bérletéről, az ügylet keretében Prága 10 évre 14 svéd harci gépet bérel, összesen 19,6 milliárd cseh koronáért (1 euró=30,13 cseh korona). A svéd Saab társaság eddig 159 ilyen típusú repülőt gyártott le, beleértve a Magyarországnak és Csehországnak szánt 14-14 gépet.
Forrás: Napi gazdaság, mno.hu
fideszfrakcio.hu